Antal Árpád: újabb zászlótörvény kell

Hogy a székely zászlót is használni lehessen.
Hirdetés

A székely zászló használatának a rendezéséhez újabb zászlótörvényre van szükség, mert a múlt héten elfogadott jogszabály csak a helyi és megyei zászlók kérdésével foglalkozik, a székely lobogóra nem vonatkozik – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Az RMDSZ színeiben megválasztott politikus úgy vélte,

különbséget kell tenni a székely zászló és a helyi zászlók között.

Szerinte a múlt héten elfogadott zászlótörvény csak a helyi és megyei zászlók kérdését rendezi, a székely lobogóra nem vonatkozik. Ennek használatát egy újabb, a regionális zászlókra vonatkozó jogszabály rendezhetné.

Antal Árpád elmondta, Romániában az elmúlt tíz évben megerősödött a regionális identitás, Moldva, Erdély és Bánság zászlaja is egyre gyakrabban tűnik fel.

Nem az a helyes, hogy kiskapukat keresve próbáljuk a székely zászlót a helyi zászlókkal kicserélni

vagy úgy módosítani a székely zászlót, hogy ráírjuk a települések neveit, én ezt nem tartom járható útnak” – idézte Antal Árpádot a polgármesteri hivatal közleménye.

A múlt héten elfogadott és az államfő kihirdetésére váró törvény csak a közigazgatási egységek zászlójáról rendelkezik. Rögzíti, hogy a zászlókat az önkormányzat javaslatára a kormánynak kell elfogadnia, valamint azt, hogy két közigazgatási egységnek nem lehet azonos zászlaja.

Hirdetés

A székely zászlót a Székelyföld jelképévé tevő Székely Nemzeti Tanács (SZNT) úgy vélte, hogy a jogszabály elfogadásával Románia nemzetközi egyezményeket sért, és arra kérte Klaus Johannis államfőt, hogy ne hirdesse ki a törvényt.

Az RMDSZ politikusai korábban a székely zászló használatát is lehetővé tevő jogszabályként mutatták be a törvényt. Márton Árpád sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselő úgy nyilatkozott, minden székelyföldi település vagy megye a székely zászló kicsit módosított változatát fogadhatja el saját jelképének. Erre rákerülhet a település címere, illetve címer hiányában a település neve románul és magyarul.

A Székelyföldön Victor Ponta kormányának a helyi megbízottai indítottak pereket azok ellen az önkormányzatok ellen, amelyek a közhivatalokra Románia és az Európai Unió zászlaja mellett a székely zászlót is kitűzték. A pereket a helyi önkormányzatok rendre elvesztették.
 

Hirdetés