„Vallásháború” az ortodoxok és a görög katolikusok közt Szatmárban

A Szatmár megyei Válaszúton zsandárok beavatkozására volt szükség, hogy a görög katolikusok visszafoglalják templomukat.
Hirdetés

Öt év pereskedés után kedden a görög katolikusok birtokukba vehették az addig ortodoxok által használt válaszúti (Crucișor) templomot. A templom előtt mintegy 100 ortodox hívő jelent meg, akik nem örültek, hogy a Szatmár megyei törvényszék visszaszolgáltatta a templomot a görög katolikusoknak. Az indulatok a görög katolikus pap megjelenésekor szabadultak el, végül a csendőrök segítettek a vallási vezetőnek kijutni az istenházából.

Az ortodox pap „fekete keddnek” nevezte a kilakoltatás napját és igazságtalannak tartja a törvényszék ítéletét. Arra hivatkozott, hogy a görög katolikus egyháznak mindössze 15 híve van a településen, míg az ortodoxoknak mintegy 400. A görög katolikus pap arra emlékeztetett, hogy még 2008-ban felajánlotta az ortodoxoknak, hogy használják közösen a templomot, de ezt megtagadták. Ezúttal az ortodoxok álltak elő ugyanezzel az ötlettel.

Fotó: Vocea Transilvaniei/Vasile Mihovici 

 

Hirdetés