Táncosok foglalták el a váradi Szent László hidat

Közös utcai örömtánccal és lufieregetéssel adták tudtára a járókelőknek: kezdetét vette az Infinite Dance Festival.
Hirdetés

A Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar Kamara Együttesének zenéjére helyi amatőr tánccsoportok foglalták el ma délelőtt a nagyváradi Szent László hidat. A lufieregetéssel egybekötött látványos akció célja az volt, hogy a város lakóinak tudtára hozzák: fesztivál kezdődik ma Nagyváradon.

Az Infinite Dance Festival tánc- és összművészeti programsorozatot idén először szervezi meg Szigliget Színház. Az ünnepélyes megnyitóként szolgáló délelőtti akción Czvikker Katalin, a színház igazgatója és Huszár István, Nagyvárad alpolgármestere mondott rövid köszöntőt.

 

Posted by Infinite Dance Festival on Monday, 11 May 2015

A fesztiválon többek között fellép a Magyar Állami Népi Együttes, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Miskolci Balett, a kolozsvári GroundFloor Group, a Győri Balett, a Közép-Európa Táncszínház, az András Lóránt Társulat, a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház.

Hirdetés

Lesznek jegyköteles programok a színház nagytermében, illetve stúdiótermében, ingyenes programok a Fő utcán és a Moszkva Kávézóban.

A teljes programért keressék fel a rendezvény honlapját.  

Fotó: Facebook.com/InfiniteDanceFestival

Hirdetés