TIFFta őrület: tíz nap a moziban

Áhítattal és rettegve várjuk idén is a legdurvább moziélmények és elszállt koncertek évi rendszeres beszállítóját, a TIFF-et. Kattints, és megtudod, miért.
Hirdetés

Helyszíneket és filmeket támaszt fel idén a TIFF, az ország legnagyobb filmfesztiválja. A teljes nevén Transilvania International Film Festival tíz napig (május 29. – június 6. között) tart, első hétvégéje az ortodox pünkösdre esik. Ahogy pünkösdkor a Szentlélek áradt ki az apostolokra és a Jeruzsálemben tartózkodókra, úgy a TIFF alatt a tömény mozizás szelleme árad ki Kolozsvárra, és ragadja ki a hétköznapokból. 

Az idei 14. kiadást mi is már szinte vallásos áhítattal várjuk: ma derült ki, hogy ki és mi előtt borulhatunk le, miközben filmes és zenés szeánszokon áldozunk a kultúrának. És a kultúrára.

Számokkal akartak áhítatba ejteni

először a fesztiválszervezők, akik a TIFF Házban tartották a beharangozó sajtótájékoztatót:
  • 222 film és egyéb produkció érkezik
  • több mint 50 országból (a filmgyártás perifériáiról is, mint Koszovó, Katar vagy Mauritánia),
  • és ezeket 850 külföldi és hazai meghívott mutatja be, adja elő, vagy csak kíséri el.
  • A tíznapos banzáj nagyjából 1,5 – 1,6 millió euróba kerül.
A jó hír: 3 helyszínen, a Filmraktárban, a TIFF Campuson és a Monostor Open Airen ingyenesek lesznek a vetítések és a koncertek, a többi helyszínen a jegyárak változatlanok maradtak:
  • elővételben 10, diákoknak és nyugdíjasoknak 8 lejbe kerül egy mozijegy,
  • a vetítés napján ugyanaz már 12 lejbe kerül.
  • Kivétel a Mărăști mozi, ahol mindenki 8 lejért nézhet filmet.
  • A koncertekre a TIFF Házba 15 lejért lehet bejutni, akárcsak az élőzenés vetítésekre Bonchidán vagy a Diákművelődési Házban,
  • de A toloncot és az eredeti partitúráját már 30 lejért lehet élvezni a magyar színházban. 
  • Szintén 30 lejért lehet bejutni a koncertekre a Contiba, illetve a fesztivál nyitó- és a zárógálájára.
A jegyeket már péntektől, május 22-től meg lehet vásárolni a biletmaster.ro webshopban, a TIFF saját kasszái hétfőn, május 25-én nyílnak.
 
Mivel a számoktól még nem estünk hasra,

jöttek a nevek.

A TIFF idei sztármeghívottja Nastassja Kinski (a fenti képen) színésznő, modell, a ’70-80-as évek szexszimbóluma. Nagyjából minden olyan néző láthatta őt, aki szereti Wim Wenders, Roman Polanski, Francis Ford Coppola vagy David Lynch filmjeit. Június 3-án részt vesz a ’84-ben Aranypálmával díjazott Paris, Texas film restaurált és digitalizált változatának vetítésén, 5-én előad a Transilvania Talent Lab résztvevőinek, 6-án pedig átveszi a TIFF különdíját hozzájárulásáért a globális filmművészethez.
 
Hozzá hasonlóan ikonikus színész Isaach de Bankolé, aki most szintén Kolozsvárra jön. Jim Jarmusch egyik kedvenc színésze, főszereplőként a The Limits of Controlban láthattuk, de játszott Lars von Trier Manderlay-jében, illetve James Bond-filmekben és a Miami Vice sorozatban. 
 
Most Hajdú Szabolcs Délibáb című filmjének vetítésén találkozhatunk vele, amelyben magyarországi kisvárosban életet és álmokat építő afrikai focistát alakít. Magyar hírességek közül Pálfi György rendezővel találkozhatunk, egyrészt mert neki a TIFF a kedvenc filmfesztiválja, másrészt hozza legújabb filmjét, a Szabadesést, és három magyar színésznőt is beválogattak a Tízen a filmért csoportba: a kolozsvári Albert Csilla, a marosvásárhelyi B. Fülöp Erzsébet és a Râmnicu Vâlceán játszó Szász Réka kap esélyt (casting képzést, promóvideót, találkozást rendezőkkel, producerekkel, ügynökökkel), hogy bekerüljön a filmforgatások világába.
 
Albert Csilla
 
Albert Csilla
 
Pénzügyi tanácsadó az egyik legkülönlegesebb meghívott: Martin Armstrong a The Forecaster című dokumetumfilm főszereplője, akiről nehezen lehet eldönteni, hogy különc, csaló vagy zseni. Olyan programot fejlesztett ki, amely állítólag megjósolja a nagy változásokat a gazdaságban, így a válságokat is, és szerinte alaptalanul vádolta meg őt az FBI, hogy 3 millió dolláros pilótajátékot indított, miközben ő csak elutasította a nagy amerikai befektetők ajánlatait, hogy segítsen nekik manipulálni a piacot.
 
Jön Bent Hamer norvég rendező, forgatókönyvíró, mert idén Norvégia és Argentína kerül fókuszba, és három filmje bekerült a 3×3 szekcióba. Ugyanide hozza Agustí Villaronga spanyol író, rendező és színész három, zsigerinek és látványosnak ígért filmjét, illetve Shlomi és Ronit Elkabetz izraeli testvérpárnak egy válást feldolgozó trilógiája része még a szekciónak.
 
Különcnek vagy legalábbis ismeretlen egzotikumnak számít egy hazai rendező is, Mircea Daneliuc. Tudor Giurgiu fesztiváligazgató szerint Pintiliéhez fogható rendező, filmjei a legjobbak a román újhullám elindulása előtt. A neki szentelt retrospektívben 12 filmet vetítenek le felújított és digitalizált változatban, ezek közül a Probă de microfont és a Dus-întors-t ajánlották most melegen a figyelmünkbe, ez utóbbi vetítése lesz az egyetlen alkalom, ahol beszélgetni lehet a rendezővel.

A közösségi kultúra új, régi és régi-új oltárai

A belvárosi mozik és vetítőtermek (Győzelem, Florin Piersic és Művész mozi, Diákművelődési Ház, TIFF Ház) sorát idén másodszor egészíti ki a Tiszti Klub (Cercul Militar, Militáris kör), a Főtéren pedig sokadjára lehet szabadtéri mozizni, ha az időjárás is úgy akarja. Ha nem akarja úgy, akkor az oda szánt filmeket a Diákművelődési Házban lehet megnézni minden este 11-től.
 
A Főtéren nyitják és zárják a fesztivált, a kettő közötti estéken olyan filmeket vetítenek, amelyekért a közönség egy kis fázást is hajlandó bevállalni, például Corneliu Porumboiu legújabb filmjét, a Comoarát (A kincs), Tudor Giurgiu filmjét a fiatalon és politikai nyomásra öngyilkosságot elkövető ügyészről, a De ce eu?-t (Miért éppen én?), az Órákat rendező Stephen Daldry Trash című alkotását (a zárógálán) vagy például a Messiről szóló dokumentumfilmet.
 
A fesztivál megszállja a nagy lakótelepeket is, a Monostoron szabadtéri vetítések lesznek, a Mărăști negyedben a Mărăști moziba lesz érdemes beugrani egy-egy filmre. Régi-új helyszínként visszatér a Györgyfalviban a Iulius Mall plázamozija, és most másodjára települ ki a fesztivál a Nádas patak mellé, a volt Filmraktár épületromjai közé. Itt napközben családi programok, bográcsozás, függőágyazás, koncertek, színházi előadások lesznek, esteledés után pörgönek a filmek. A TIFF-esek szándékai szerint ezután a nyár mindegyik hétvégéjén. A Vasutasok parkját is kiszemelték szabadtéri helyszínnek, de eddig már nem ért a fesztivál takarója.
 
 

Compagnie des Quidams – „Fiers a Cheval”

În urmă cu 4 ani, Compagnie des Quidams – Arts de la Rue uimea publicul din #Cluj cu un spectacol de magie şi lumină. La #TIFF2015, francezii revin pe cai mari. Chiar foarte mari. Îi veţi vedea la Gala de deschidere, dar de show-ul complet vă veţi bucura pe 30 mai, la Bontida. Bilete pe biletmaster.ro: http://bit.ly/Quidams_TIFF2015

Posted by TIFF on Monday, May 18, 2015

 
Bejáratott helyszín a bonchidai Bánffy-kastély udvara is bejáratott programmal: május 30-án és 31-én napközben gyerekprogramokon lehet kastélyvíkendezni, este a felnőtteket ejtik ámulatba. Szombat este a Compagnie des Quidams lép fel, miután a pénteki nyitógálán részletet mutat a kivilágított lólufikkal eljátszott előadásából, utána pedig az eddigi leghitelesebb dokumentumfilmet vetítik Kurt Cobainről, Brett Morgan rendezését, a Kurt Cobain: Montage of Heck címűt.
 
Vasárnap este a francia Zenzile zenekar kíséri Walther Ruttmann 1927-es filmjét, a Berlin: egy nagyváros szimfóniáját. Aki nem akar kimenni Bonchidára, meghallgathatja a Zenzile-t másnap, június 1-én este a TIFF Házban. Aki különleges zenével kísért némafilmre vágyik, és szintén megúszná a bonchidai kirándulást, az ne hagyja ki F. W. Murnau Tabu című filmjét szintén június elsején este, amelyet Christine Ott kísér egy korai elektronikus hangszeren, ondes Martenot-n. Christine Ott klasszikus zeneszerző és előadó, nyolc évig játszott Yann Tiersen zenekarában, és több filmzenét is alkotott Claire Denis, Jean-Pierre Jeunet vagy Tony Gatlif számára.
 
Két vadiúj helyszínt tesztel idén a fesztivál. Az egyik egy vízimozi: a Belvedere szálló uszodájában vetítik szintén június elsején este a Short Plays című, 31 filmecskéből álló alkotást a focilázról. Ha elég meleg lesz a víz, akkor vetítés közben felfújható játékokon és között lehet majd úszkálni, sőt italokat is felszolgálnak. Mindössze 15 lejért.
 
Tudor Giurgiu
 
Tudor Giurgiu mesél az újdonságokról | Fotó: Szabó Tünde
 
A TIFF Campus az uszodai kiválasztott és sznob hangulat szöges ellentétét sugározza majd: a Hașdeu diáknegyedet a fesztivál első hétvégéjén ingyenes szabadtéri bulik rázzák fel szabad szellemű bandákkal: a balkáni vegyest játszó berlini Rotfronttal és az amerikai ska zenekarral, a The Toasters-zel, szombaton és vasárnap főképp a hazaiaké (ROA, Golan, Fantome) a színpad. Sötétedés után nem kevésbé szabad szellemű filmeket vetítenek a 9-es bentlakás előtt: a Dyke Hard svéd paródiát, a fesztivált nyitó fekete komédiát, a Wild Tales-t és a németországi breaktánc történetét felelevenítő Dessau Dancers-t.
 
A TIFF Ház a képtúladagolás levezetésére idén is fondorlatos skandináv dzsesszt és alternatív hazai rockot kínál esténként, a kivétel a szerdai sZempöl Offchestra-koncert lesz.

Amit képtelenség összefoglalni,

rendszerezni vagy röviden áttekinteni a TIFF-en, az a filmek eszement dömpingje. Idén is 12 filmet válogattak a Versenyszekcióba, de most még csak azt sem tudta megtippelni Mihai Chirilov művészeti igazgató és fő filmválogató, hogy melyik válik a közönség kedvencévé, annyira erős a mezőny barátságosságban is. Ide első vagy második filmjüket nevezhetik a rendezők.
 
A fesztivál idei csúcseseménye magyar vonatkozású: levetítik Kertész Mihály 1914-es némafilmjét, A toloncot. A filmet június 2-án, 20:30-as kezdettel lehet megtekinteni a Kolozsvári Magyar Operában, élő zenekísérettel.
 
Most is, ahogy már évek óta hatalmasakat lehet rettegni vagy éppen röhögni a Shadows és a Shadows Short horrorszekciókban, vagy totálisan kiborulni a fesztivál védjegyévé vált beteg filmeken a No Limits szekcióban. Vagy tíz nap alatt bezabálni az elmúlt egy év fesztiváljain díjazott legjobb alkotásokat a Supernovában.
 
De megemlékezünk a 21. században világsikert arató román filmek nyitódarabjáról is: a Moartea domnului Lăzărescu (Lăzărescu úr halála) digitalizált változatát a rendező Cristi Puiu jelenlétében vetítik. Aki unja, hogy már harmadjára olvassa a digitalizált változat kifejezést, azt a Tudor Giurgiutól származó infó nyugtathatja meg: a TIFF azon kevés nagy fesztiválok közé tartozik, ahol egyáltalán vetítenek még 35 mm-es filmet analóg technikával. Idén legalább tízet.
 
Eseményszámba megy majd Lars von Trier Nimfomániása is, mert a két rész rendezői változatát egymás után, maratoni vetítésben kapjuk. Ez így majdnem hat óra, szűk egy órával több, mint a kétrészes film kereskedelmi változata, és Chirilov azt tanácsolta, étellel és élénkítő italokkal felszerelkezve üljünk be rá.
 
Mihai Chirilov
 
Mihai Chirilov filmeket ajánl | Fotó: Szabó Tünde
 
Tavalyhoz képest tovább erősödött a Román Filmnapok, az HBO Nap és a Magyar Nap kínálata egyaránt – biztatott Chirilov. A már említett magyar filmek mellett láthatjuk a Kolozsváron már járt Szerelempatakot, A berni követ és a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlant, illetve a most különösen ajánlott Viharsarkot. A gyerek- és ifjúsági filmeket idén is EducaTIFF néven keressük, a What’s Up, Doc? szekcióban nagyon változatos dokumentumfilmeket kapunk.
 
Öt film került idén a The Usual Suspects kategóriába, ahol a korábbi TIFF-eken díjazott rendezőket és későbbi alkotásaikai hívják meg, ezek közül leginkább a Noi Albinoi-jal több mint tíz éve nagydíjat nyert Dagur Kári izlandi rendező idei filmjét, a Virgin Mountaint várjuk. Egy-egy tucat filmet nézhetünk majd a Norvégia és Argentína Fókuszban szekciókban.
 
Az idei kiadás különleges ízét két új szekció adja meg: A szavak szükségtelenekben kizárólag képekben elbeszélt történeteket kapunk, amelyekből vagy teljesen hiányzik a szó, vagy a párbeszédek a filmeknek alig tizedét teszik ki. A 25 évvel később szekcióban azzal szembesülhetünk, hogyan tudtunk, pontosabban nem tudtunk alkalmazkodni az 1989 utáni új politikai-társadalmi berendezkedésekhez Németországban, Oroszországban vagy éppen Kínában.
 
14 év után pedig most nemcsak a fesztivál honlapja újul meg (tessék bátran idekattintani bármilyen eszközön), hanem saját, TIFF applikációt fejleszt mobilokra, hamarosan letölthető, és tesztel egy új típusú applikációt is, a Beacont, amellyel helyhez kötött üzeneteket küld a fesztivál az adott helyszín közelében tartózkodó felhasználóknak. Beleborzongunk, ha belegondolunk, hogy ezután a TIFF is tudja majd, mikor hol járunk. Ez már nem sci-fi kategória, inkább Shadows. Vagy No Limits. 
 

Hirdetés