Továbbra sem biztos, hogy loboghat a székely zászló

Nem mindenki kiáltott háromszoros hip, hip, hurrát a zászlótörvény elfogadása nyomán. Semmi sem annyira egyértelmű, mint első látásra tűnhetett.
Hirdetés

Eltérően vélekednek a székelyföldi politikusok a parlament által elfogadott zászlótörvényről. Az SZNT fenntartja tavaly megfogalmazott aggályait, s az RMDSZ-es politikusok között is akad, aki úgy véli, a székely zászló ügyére nem hoz megoldást a jogszabály – derül ki a Krónika összeállításából.

Márton Árpád háromszéki RMDSZ-es képviselő például az egyetlen országos terjesztésű napilap megkeresésére arról beszélt, elképzelhető, hogy a román kormány ezután is megpróbál akadályokat gördíteni a székely zászló elfogadása elé. „Ilyen a törvény. Csak ebben a formában voltak hajlandók elfogadni” – mondta a székelyföldi honatya.

Márton Árpád szerint ugyanakkor az nem jelenthet akadályt, hogy a törvény értelmében két önkormányzatnak nem lehet ugyanaz a zászlója, hiszen ha felteszik rá a település címerét, az már megkülönbözteti a lobogókat, de az is lehet, hogy a törvény értelmében románul és magyarul felírják a település nevét, ami szintén megkülönböztető jel.

„Ez a törvény megnyugtató módon rendezi a helyi és a megyei zászlók kérdését” – vallja eközben Tamás Sándor. A Kovászna megyei önkormányzat elnöke a Krónika megkeresésére kifejtette, eddig nem volt egyértelmű szabályozás, és ezért történhetett meg, hogy az ország több megyéjének volt zászlója, de Kovászna és Hargita megyének nem lehetett, s több romániai város fogadott el saját lobogót, de a székelyföldi városok, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna ezt nem tehették meg.

Arra a kérdésre viszont, hogy a székely zászló használatát megoldja-e a jogszabály, azonban mindössze annyit felelt: „Nem.”

Hirdetés

Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke úgy látja, hogy mostanra Bukarestben belátták, hiba volt a székely zászló „mentén verni a habokat”, mert a helyi szimbólumhasználat az Európai Unióban általánosan bevett gyakorlat, az EU alappillérének, a helyi autonómiának fontos eleme. A székelyföldi politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy a zászlótörvény elfogadása nem váltotta ki a román tömegek tiltakozását, ez a közöny arra sarkallhatja a román politikusokat, hogy más, hasonlóan nyitott témákban is gyorsan meghozzák a döntéseket, hogy aztán az égető problémákra – munkahelyteremtés, elvándorlás, megélhetési gondok – összpontosíthassanak.

Továbbra is fenntartja viszont tavalyi álláspontját Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, aki szerint a zászlótörvény elfogadhatatlan. Mint fogalmazott, már tavaly áprilisban, majd júniusban is kiadtak közleményt, arra figyelmeztetve, hogy a zászlótörvény egyetlen célja a székely zászló szabad használatának korlátozása.
 

Hirdetés