„lyesféle rossz mese is kikerekedhetne a történetből a belügyminisztérium megkésett válaszából kiindulva, amelyben Gazda Zoltán feljelentésére reagálnak. A Sepsiszéki Székely Tanács elnöke korábban hivatali visszaélés miatt panaszolta be a prefektúrák működését felügyelő szaktárcánál a háromszéki kormánymegbízottat, aki nem volt hajlandó átvenni a székely beadványt (a prefektúra kapusának adták oda).

A belügyminisztérium azonban – a 30 napos válaszadási határidőt túllépve – közölte: mivel a petíció benyújtójaként feltüntetett Sepsiszéki Székely Tanácsot sehogysem sikerült megtalálniuk az egyesületek, alapítványok névjegyzékében, a »feladót« névtelennek, ismeretlennek kellett nyilvánítaniuk, és így nem kézbesíthették a beadványt a címzetteknek: a bukaresti kormánynak, a parlamentnek és Klaus Johannis államfőnek.

A Székelyföld nem létezik – sokszor hallottuk már azoktól, akik azt szeretnék, hogy székelyek, magyarok se legyenek. Csakhogy március 10-én éppen a székelyek tettek tanúbizonyságot arról, hogy igenis léteznek, sőt a helyükön vannak, aki pedig hiányzott, az maga a prefektus volt. Az a kormánymegbízott, aki együttműködésről, párbeszédről papol, a valóságban azonban arra sem hajlandó, hogy udvariasan meghallgassa a helyi közösség képviselőit, és továbbítsa bukaresti megbízójának a petícióba foglalt követeléseket.

Bezzeg ha a külföldön lébecoló hivatásos feljelentő vagy valamelyik szélsőségesen nacionalista szervezet kiszúr egy vérlázító székely vagy magyar zászlót, egy hajmeresztő intézmény-, utca- vagy helységnévtáblát, a törvény őre azonnal iktat, továbbít, reagál, felszólít, beperel, büntet.”