Nekurátok évszázada

Már kezdettől fogva nem az egymás melletti békés lét volt a céljuk, sőt még nem is nemzetiségek – főleg a magyarok – legyőzése, hanem az eltiprása, megsemmisítése, mindenhonnan való kitörlése, elűzése.
Hirdetés

„Amikor hivatalosan is közölték az új neveket, mindenki láthatta, hogy – említsünk néhány példát – a Temesvár közeli, Szapáry grófról elnevezett Szapáryfalvából, nem tudni miért, az angolna jelentésű Țipari, a bihari Éradonyból Eriu-Adoni, a Maros megyei Dicsőszentmártonból Târnăveni, Kézdivásárhelyből Târgu Secuiesc, a Segesvár közeli Héjjasfalvából, bizarr társítással, Vânători lett… De az elmúlt száz év alatt az élet minden területén, iskolákban, temetőkben, egyetemen, hivatalokban, városokban, falvakon egyaránt igencsak átkereszteltek a nekurátok. Mert már kezdettől fogva nem az egymás melletti békés lét volt a céljuk, sőt még nem is nemzetiségek – főleg a magyarok – legyőzése, hanem az eltiprása, megsemmisítése, mindenhonnan való kitörlése, elűzése. S ezt tették és teszik, hol nagyobb rössel, hol meg a nemzetközi helyzet kényszerítette visszafogott lendülettel, mind a mai napig…

Nagyváradon a napokban hidakat neveznek el, hogy ne kelljen a város főterére a városalapító Szent László szobrát állítaniuk: beleegyeztek, hogy a központi híd a nagy király nevét viselje. De a többit Daciának, Decebálnak, Ovid Densușianunak, I. Károlynak és Constantin Prezan marsallnak fogják hívni, bár ezeknek semmi közük nincs a Körös-parti városhoz. Marosvásárhelyen a magyar utcanévtáblák bántják a román elöljárók szemét. De Erdély-szerte az elmúlt száz esztendőben nem volt olyan év, hogy ne radírozták volna le tömegével azt, ami magyar, s a helyettük adott új nevek mellé ne találtak volna ki hazug történeteket.

Így aztán bármennyire magyarázza a Velencei Bizottságnak a román külügyminiszter, Bogdan Aurescu, hogy a kisebbségi jogok megadását illetően a romániai a legjobb modell, amíg minden eszközzel országnak-világnak azt akarják bizonyítani, hogy Erdőelvén mindig csak románok éltek, és a magyarok jövevényekként húzzák meg magukat, addig ez a szövegelés egy fabatkát sem ér. Mert ördögien nekurátos.”

Hirdetés