Vendégekkel tüntettünk Kolozsváron

Máramarosi erdőtulajdonosok és móc fafeldolgozók randiztak kolozsvári természetvédőkkel, és nagyon elszabadult a fantáziájuk.
Hirdetés

Legalább négyezren tüntettek szombat délután Kolozsváron a túlzott és az illegális erdőirtások, tarvágások ellen, illetve a fát olcsón felvásárló és deszkaként óriási mennyiségben exportáló Holzindustrie Schweighofer kvázimonopóliuma ellen. 

A nagymértékű, szakszerűtlen és fenntarthatatlan erdőirtások, falopások, a faiparban gyanított óriási korrupció és feketegazdaság legalább húsz éve létező probléma Romániában. Hogy miért most vált akuttá, és frusztrálta annyira a lakosságot, hogy végre kimenjünk tüntetni ellene, azt itt foglaltuk össze
 
A négy órára meghirdetett tüntetésre négy órakor kezdtek a Főtérre szivárogni a résztvevők. Az első csoportot a Máramarosi Borsabánya közbirtokosságának népviseletben parádézó tagjai alkották, ők az erdő mellett a jogállamot is siratták, és azt nehezményezték, hogy 2004 óta pereskednek a tulajdonukért. Francia-román transzparenseiről látszik, hogy nem csak az ügyük, hanem ők maguk is megjárták már Strasbourgot. Jogerős bírósági ítélettel rendelkeznek, és azért vonultak ismét utcára, hogy végre valaki végrehajtsa az ítéletet.
 
Tüntetés Kolozsváron az erdőkért
 
Amíg begyűlt a tömeg, volt idő csevegni az ismerősökkel és szétnézni a transzparensek között. Feliratokban ma a csíkiak voltak nagyon erősek, a kolozsváriak pedig kreatívak. Néha az üzenet egyértelműségének rovására.
 
Tüntetés az erdőkért Kolozsváron
 
Szépen kinyomtatták az elmúlt napok cikkcímeit.
 
Tüntetés az erdőkért Kolozsváron
 
Nekünk erdők kellenek, nektek szavazatok. Üzletelünk?
 
Tüntetés az erdőkért Kolozsváron
 
Ne mondja a Nyugat, hogy nem tudjuk a feladatot elvégezni – mondja az utolsó fát kivágó ember. Az erdő nem a ti választási tőkétek!
 
Tüntetés az erdőkért Kolozsváron
 
Hagyjátok békén a természetet! Az erdő nem pénzgyár.
 
Tüntetés az erdőkért Kolozsváron
 
Kérem vissza az erdőmet!
 
Tüntetés az erdőkért Kolozsváron
 
Az anarchisták egy szóba tömörítették azt a gyakran felharsanó szlogent, hogy A pártok egymást váltva lopnak.
 
Tüntetés az erdőkért Kolozsváron
 
És te se maradj néma, mondj nemet a törvénytelenségre és az illegális fakitermelésre.
 
Tüntetés az erdőkért Kolozsváron
 
Aztán megjöttek a mócok, akik reggel Topánfalván tüntettek, óriási taps fogadta őket a Főtéren.
 
Tüntetés az erdőkért Kolozsváron
 
A sok román zászló alól nemcsak a parasztlázadást vezető Horea neve, hanem különböző harci eszközök villantak ki: havasi kürt és fűrész.
 
Tüntetés az erdőkért Kolozsváron
 
A csapdát idéző, összekötött fűrészt még érteni véltük, de hogy mit csinált 2003-ban a Năstase-kormány, azt annyira kreatívan fogalmazták meg képileg, hogy nem jött át.
 
Tüntetés az erdőkért Kolozsváron
 
Ahogy a baltás installáció is minimum kétértelmű volt.
 
Tüntetés az erdőkért Kolozsváron
 
Némi skandálás után aztán elindultunk a Bocskai tér felé, ekkor látszott, hogy jó sokan vagyunk. Itt megnézheted, hogy te ott voltál-e:
 
 
 
Tüntetés az erőkért Kolozsváron
 
A fűrészmotívum több lepedőn és papíron feltűnt, akárcsak a tüntetéseken már bejáratott Erdély-zászló.
 
Tüntetés az erőkért Kolozsváron
 
Itt nem vágunk.
 
Tüntetés az erőkért Kolozsváron
 
Városon sem csak a fiatalok környezettudatosak.
 
Tüntetés az erőkért Kolozsváron
 
Amikor az erdő ténylegesen családi program.
 
A Bocskai / Avram Iancu térről valamiért nem a Budai Nagy Antal / Dorobanților utcán mentünk le a Mărăști negyedbe. Nem volt világos, hogy a menet elején haladó és helyismerettel nem rendelkező mócok vagy az őket vezető csendőrök zseniális döntése volt, hogy a Magyar / 21 Decembrie 1989 utca egyetlen odavezető sávján menjünk, amelyen csak a buszok és trolik járnak. Hadd tartsuk fel a tömegközlekedést, miközben a párhuzamos utcán mi is, az autók is legalább 2 sávon haladhattunk volna, és még buszok sem járnak ott. Ilyenkor nem lehet nem elhinni a bringás szervezetek szemrehányását, hogy a kolozsvári városháza kizárólag az autós lobbinak kedvez.
 
Tüntetés az erőkért Kolozsváron
 
Mihnea tett is róla, hogy demonstrálja a döntés idiotizmusát.
 
Tüntetés az erőkért Kolozsváron
 
Az erdőirtás nem szexi. Ellene tüntetni viszont az.
 
A Mărăști negyedből ugyanazon az úton jöttünk vissza a központba, a prefektúra előtt megálltunk még egy kis extra skandálásra, majd a polgármesteri hivatal következett.
 
Tüntetés az erőkért Kolozsváron
 
Mi a véleménye az új erdészeti törvényről? Nincs időm nyilatkozni.
 
Tüntetés az erőkért Kolozsváron
 
Addig is az erdő legyen veled.
 
A polgármesteri hivataltól a Béke térre fordult a menet, onnan pedig a Jókai utcán át ért vissza a Főtérre, ahol lassan feloszlott.
 
Tüntetés az erőkért Kolozsváron
 
Zárjuk hát egy utolsó fűrészmotívummal.
 
Tüntetés az erőkért Kolozsváron
 
Illetve Johannisszal, ha már figyelmeztették, hogy őt a románok és nem az osztrákok választották meg. Az államfőhöz már el is juthatott ez a lényeges információ: ma délután teljes mértékben indokoltnak nevezte a mai tüntetéseket, mi több, bejelentette, hogy az erdőirtás napirendi pont lesz a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) legközelebbi ülésén.
 
Bukarestben mintegy ezren tüntettek a Herăstrău park bejáratánál, Csíkszeredában pár tucatnyian vonultak ki a Tapstérre, épp annyian, hogy kirajzoljanak egy fenyőfát.
 
A kolozsvári tüntetés végén a résztvevők azzal búcsúztak, hogy Egy hét múlva veletek ugyanitt.
 
 

Hirdetés