A megvalósuló autonómia

Ki mondja azt, hogy nincs autonómia Erdélyben, Székelyföldön? Igenis van, s annak a legfőbb központja, animátora az egykori székely főváros, Marosvásárhely, s fő-fő harcosai Dorin Florea polgármester, Bretfelean rendőrparancsnok és Zamfirafia (Azamfirei) orvosdoktor, a MOGYE rektora.
Hirdetés

„Nem tudom én azt, hogy az ugyancsak orvos képzettségű Floreát honnan, merről, miféle szél fútta Vásárhelyre, a rendőrparancsnokról kiderült, hogy szépreményű, nagy dolgokra hivatott szekustiszt vala, rektorunk neve pedig nagyon beszédes, hiszen csak Moldvában szokás a gyermekeket anyjuk leányneve, ráadásul keresztneve szerint elnevezni.

Ha valamin fennakadunk, akkor nem ez, hanem ahogyan ezek az emberek először bekérezkedtek az addig színmagyar orvosi és gyógyszerészeti intézménybe, aztán megszaporodván mellékvágányra tették a magyarokat, s legújabban teljesen megpróbálják kitúrni őket. A többségre vergődött jövevények azt tesznek, amit csak akarnak, ahogyan akarnak, el egészen odáig, hogy az ígéretét betartó Răzvan Ungureanu miniszterelnököt egyszerűen megbuktatták, kicenzúrázták a hatalomból, mégpedig a híres román parlament, s így ő lett alighanem a legrövidebb életű román kormányfő. S jöhetett helyébe Victor Ponta, minden miniszterelnökök gyöngye.

Ami a MOGYE mostani állapotát illeti, hát bizonyosan forognak-foroghatnak sírjaikban az alapító atyák, Csőgör Lajos, Miskolci Dezső, Mátyás Mátyás, Mülfai professzor, s olyan kiebrudalt kiváló tanársegédek, adjunktusok is, mint a mi Darkó Zsigmond doktorunk, aztán Simó Ferenc idegsebész és ideggyógyász, Bálint Jenő urológus, kik a semmiből teremtettek magyar nyelvű orvosegyetemet, s most nézhetik, hogyan költöztek be a kész fészekbe a kakukkfiókák, a készbe, amely európai rangot, elismertséget vívott ki magának, joggal. S nézheti Kisgyörgy Árpád földink, az ország legjobb agysebésze, s neki ráadásul tovább kellett tűrnie a szégyent. A »szégyent«, hogy azért nem lehet magyar képzés, mert nincsenek előléptetett professzorok, tanársegédek…”

Hirdetés