„Persze ahhoz, hogy a kovásznai kórház ügyében visszakozott a minisztérium, az átnevezést felvető szélsőséges szervezet taktikai hibája is kellett, hiszen névadóként egy megkérdőjelezhető szakmai teljesítményű személyt jelölt meg.

Váradon pedig csupán kisebb csatát nyert a magyar közösség, hiszen a híd elnevezése taktikai lépés a román többségű önkormányzat részéről: így próbálják kifogni a szelet azon több ezer civil vitorlájából, aki a városalapító szent király szobrának ismételt felállítását kéri a bihari megyeszékhely főterén.

Mégis, ezek a sikerek azt jelzik, hogy a közös, jó ügyek melletti minél szélesebb körű magyar kiállás eredményes lehet. Ezért hátrált meg a minisztérium, és ezért kényszerült engedményekre a váradi városvezetés. Mint ahogy vélhetően a magyar polgármester megválasztása érdekében létrejött marosvásárhelyi összmagyar, pártok fölötti fellépés riasztotta meg annyira a település román vezetőit, hogy a helyi rendőrség vezetője eszelős összegű bírságokkal fenyegeti a kétnyelvű utcatáblákhoz ragaszkodó polgárokat, így próbálva meg elbizonytalanítani, megfélemlíteni és meghunyászkodásra kényszeríteni a magyar közösséget.

Mindezek alapján jól taktikázva és közösen kiállva, nem egyetlen pártszékházból kézivezérelt álegységbe tömörülve, hanem a nézőpontok és a megközelítések pluralizmusát megőrző szervezeti sokszínűség megtartásával, de a közös célokban megegyezve és azokért helyi és országis szinten is öszszefogva, a jogköveteléseket bel- és külföldön folyamatosan hangoztatva talán van esély arra, hogy a magyar közösség gátat vessen a visszaszorítására törő soviniszta erőknek, és újabb lépéseket tegyen a magyar és román nemzetiségű román állampolgárok közötti valós nyelvi és kulturális jogegyenlőség felé.”