Értékek védelmében

Valóságos kampány indult el az erdélyi magyar nevek, földrajzi fogalmak ellenében, s ez végső soron a hagyományaink, történelmi jelenlétünk ellenében folytatott összehangolt támadás.
Hirdetés

„Egy folyamat része, amit bajosan irányíthat egyetlen nacionalista ember, kellenek a koncertmesterek, a másodhegedűsök, brácsások, egyszóval egy egész zenekar. Hát van is.

A kétnyelvű feliratok ügyéről már szóltunk, most arra kell figyelnünk, nehogy bekövetkezzék rajtunk a jóslat és fenyegetés, miszerint ezeréves szülőföldünkön is kisebbségbe kerülünk, s akkor éppen azt tesznek, amit csak akarnak mivelünk. A többség úgynevezett demokráciája nevében. Eltörlik, majd megtiltják hagyományos hely- és határneveinket, s belőlünk sem marad más, mint »úgynevezett« magyar, székely, csángó…

Először a kétnyelvűség tiltása és tagadása folyik, aztán történelmünk, hagyományaink üldözése, végül mi magunk, kik – minden százados nyomorunk, kínlódásunk árán is – megőriztük eddig szülőföldünket. Különösen városkáinkat fenyegeti a veszély, s mert igen veszélyes az arcát veszített város, hát következhetnek a falvaink is. Ennek elérésére bőven van pénz, szándék és akarat, következetesen próbálják megvalósítani. Kányádi Sándor, élő klasszikus költőnk írta egyik versében, hogy ami maradt még, azt hangyaszorgalommal be kell gyűjtenünk, mert minden kallódó igekötőnknek is szerepe lehet a megmaradásban.

Településeink ezeresztendős neveit hiába csűrik-csavarják, attól azok nem vesznek el egykönnyen. Az igazi hiba ott van, ha magunk mondunk le róluk, kényelemből, tunyaságból, rosszul értelmezett lazaságból.”

Hirdetés