„A lényeg az, hogy egy normális országban ezek után nem maradhatna a helyén. Már csak azért sem, mert brutális cinizmussal viszonyul az ügyhöz.

Azt állítja: azok a magyarok provokálnának ki etnikai konfliktust, akik a normalitás szellemében – ha már az önkormányzat nem hajlandó rá – olyan táblákat helyeznek ki házukra, amelyen magyarul is olvasható az utcanév. Nem pedig a helyi rendőrség, amikor a normalitással szembe menve hadjáratot indít a magyar feliratok ellen, sértő módon »tiltott reklámnak« minősítve azokat. (Normalitás alatt itt azt értjük, hogy egy városban, amelyet majdnem fele-fele arányban laknak magyarok és románok, az a természetes, ha minden hivatalos fórumon teljes kétnyelvűség érvényesül).

Románia azonban a jelek szerint még mindig nem tekinthető normális országnak. Miközben a rendőrparancsnok, aki volt hírszerző tiszt, azt állítja, a 25 évvel ezelőtti fekete március évfordulóján etnikai konfliktust akadályozott meg, a helyi rendőrség lépései épp hogy a véres magyar–román konfliktust kiváltó, negyed évszázaddal ezelőtti titkosszolgálati módszereket idézik, eredményük pedig ugyanaz, mint akkor: még a jelenleginél is jobban elmérgesítik a magyarok és a románok közötti viszonyt Erdély-szerte.

Mert a vásárhelyi utcanév-, illetve székelyzászló-botrány nem marad meg a város határain belül: az ottani magyarellenes lépések mindenhol tovább rontják a magyarok közérzetét, növelve a feszültséget. Persze egy személy eltávolítása még nem feltétlenül oldaná meg a konfliktust, ha a magyarellenes szellemiség megmarad – lásd a székelyföldi megyék magyarellenes prefektusait.

Mégis, a helyi rendőrség vezetőjének menesztése gesztusértékű lenne, és országos szinten közelebb vihetne az etnikumközi feszültség csökkentéséhez. Már ha egyáltalán ez a cél.”