„Az örökös ellenállók, akik talán ma is hisznek abban, hogy az RMDSZ leváltható, mégpedig oly módon, hogy az erdélyi magyar szavazók úgy váltanak át egyik pillanatról a másikra a végre sikeres n-nedik kispárthoz, mint a Föld mágneses pólusa. Ők a kemény mag, hozzájuk csapódik azoknak a kórusa, akik korábban RMDSZ tisztségviselők voltak vagy az RMDSZ támogatásával kerültek magas polcra, ám alkalmatlanságuk okán vagy a forgandó szerencse miatt leestek onnan. A hajdani kisstílű profitálók most az átláthatóság és a belső demokrácia bajnokai, s azt igyekeznek elhitetni, hogy jobb lenne nekünk politikai képviselet nélkül, ha már az megvan náluk nélkül is. Náluk nélkül azonban úgymond csakis eredménytelen, dicstelen és becstelen lehet, mert korábban az érdekképviselet eredményei, becse és dicse belőlük áradt. Ez épp olyan veszélyes szemfényvesztés, mint ama szintén divatos szlogen, miszerint politikusokra sincs szükség a politikában; vezessen minket a népharag, s annak alázatos szolgája, a Korrupcióellenes Ügyészség!

Ahogyan az RMDSZ-nek az újratervezésre, úgy az újratájolásra az erdélyi magyar kispártok támogatóinak és a kikopott, s ezért hörgő-morgó RMDSZ-eseknek is szükségük lenne. Nehogy ne találjunk egymásra, s így elveszejtsük önmagunkat.

De az újratervezést nem csupán a legnagyobb európai kisebbségi érdekvédelmi szervezet, az RMDSZ háza táján kell szóba hozni, megvalósítani. Újratervezésre szorul az erdélyi magyar társadalom is. Mármint ami még maradt belőle.

Sem az RMDSZ-nek, sem az erdélyi magyarságnak nem azért kell újrakalibrálnia navigációs rendszerét, mert utat tévesztettünk volna. Inkább azért szükséges a korrekció, mert az elmúlt években – geopolitikai változások miatt – felszedték a járhatónak kijelölt utat, s az erdélyi magyarságot megpróbálják szűk zsákutcába bekényszeríteni, ahonnan lehetetlen lenne a visszafordulás. Nagy a veszélye annak is, hogy a kilátástalan helyzetbe éppen azok vezessenek, akik – fotelfilozófusokként, fotelpolitikusokként – állandóan a kisebbségi érdekképviselet romlottságára és megjavíthatatlanságára utalnak, s értelmiségi létük csúcseredményének azt tartanák, ha a tetemrehíváskor a kimúlt RMDSZ-re mutatva, mosolyogva nyugtázhatnák: Én megmondtam…”