Ház és haza

Szolgálni az állampolgárt? Csak mese. A SRI jelenlegi mottója (Patria a priori) már közelebb áll Florea és Bretfelean szívéhez. Amivel semmi baj nem lenne, ha a mindenek előtt álló hazában minket is tiszteletre méltó, egyenjogú állampolgárokként kezelnének, és nem az lenne egyesek legfőbb célja, hogy ne érezzük magunkénak is régóta közös szülőföldünket.
Hirdetés

„Természetesen Bretfeleant nem zavarja, hogy a város önkormányzatát tanácshatározat kötelezi a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére, és jelentős összeget különítettek el erre a célra az idei költségvetésben: ahelyett, hogy a helyi rendelet alkalmazásán fáradozna, a magánkezdeményezések büntetésével gyakorlatilag szembemegy vele. Ugyanígy fittyet hányt a román alpolgármester megálljt kiáltó szavára, mert ő közvetlenül a polgármester alárendeltje, azaz egyedül Dorin Florea parancsol neki.

Bretfelean »hűsége« bűnvádi eljárást is eredményezett a 2012-es választások előtt, amikor az akkori belügyminiszter éppen a marosvásárhelyi helyi rendőrség példáját hozta fel arra, hogy miként kampányol a polgármestereknek az emiatt sürgős átszervezésre szoruló intézmény.

Az ezredesi rangban tartalékba helyezett Bretfelean vakon követi felettesét, ahogy ezt a román hírszerzés kötelékében eltöltött (legalább) 18 év alatt tanulta. Szolgálni az állampolgárt? Csak mese. A SRI jelenlegi mottója (Patria a priori) már közelebb áll Florea és Bretfelean szívéhez. Amivel semmi baj nem lenne, ha a mindenek előtt álló hazában minket is tiszteletre méltó, egyenjogú állampolgárokként kezelnének, és nem az lenne egyesek legfőbb célja, hogy ne érezzük magunkénak is régóta közös szülőföldünket.”

Hirdetés