Nem hagyja abba a magyar nyelv üldözését Bretfelean

Szerinte törvényes zaklatni és brutális bírsággal fenyegetni az anyanyelvhasználathoz ragaszkodó polgárokat.
Hirdetés

A kétnyelvű magyar utcanévtáblák ellen hadjáratot indító, és a város polgárait zaklató marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője, Valentin Bretfelean azzal próbál takarózni, hogy ő csupán „a törvényt tartja be.” „Csak a törvényt alkalmazom. Mit mondjak az ügyésznek, ha felelősségre von amiatt, hogy nem alkalmaztam a törvényt?” – jelentette ki hétfőn a maszol.ro-nak a helyi rendőrség igazgatója.

Mint ismeretes, a helyi rendőrség tagjai hétfőn becsengettek azokba a házakba, amelyekre korábban önkéntesek kétnyelvű utcanévtáblát tettek ki, és tetemes bírságot helyeztek kilátásba, ha a háztulajdonosok nem távolítják el ezeket.

Bretfelan megerősítette, hogy beosztottjai a „törvénytelenül elhelyezett”, nem hivatalos utcanévtáblák eltávolítására szólítottak fel több ingatlantulajdonost. Elmondta: ha az érintettek 48 órán belül nem tesznek eleget a felszólításnak, kihágásért 50 ezer lejjel terjedő összeggel megbírságolhatók.

Szerinte „normális körülmények között” még a „Harapós kutya” feliratú tábla elhelyezéséhez is a városháza engedélyére van szükség. „Képzelje el, ha a város lakóinak eszébe jutna, hogy mindegyikük helyezzen ki utcanévtáblát a háza falára. Úgy nézne ki Marosvásárhely, mint egy kínai piac” – tette hozzá.

 

Hirdetés