„Azt nehézményezem, hogy senki sem kifogásolta, amikor egy évvel ezelőtt, 2014. április 7-én terrorellenesnek nevezték el azt a hadműveletet, amely egy kisebbségi önállósodási mozgalom megfékezésére indult.

Európa nem emelt szót az ellen, hogy tankokkal vonul ki egy kormányzat saját lakossága ellen, amikor az még nem fogott fegyvert, csupán népszavazást követelt. Azt, hogy Európa nem emeli fel a szavát, amikor terroristának kiáltanak ki egy kisebbséget, amely a konfliktus első szakaszában egyáltalán nem viselkedett »terroristaként«, semmi mást nem tett, mint tettek a Majdan forradalmárai – közigazgatási épületeket foglalt el kérése nyomatékosításaként. Ma már Kelet-Ukrajnában Oroszország visel alig-alig álcázott háborút egy független állam ellen, de egy évvel ezelőtt még nem ez volt a helyzet. Akkor még csak orosz provokátorok jelentek meg a tömegben, ami nem hiszem, hogy elegendő indok lehet a hadsereg felvonultatására…

Most azt mondja Porosenko elnök, hogy akár népszavazásra is bocsátaná Ukrajna állami berendezkedésének és hivatalos nyelvének kérdését, mert meggyőződése szerint a túlnyomó többség, akár 90 százalék a jelenlegi állapot fenntartása mellett szavazna. Akkor meg miért folyt egy évig a véres háború, miért kellett több mint hatezer embernek meghalnia, közel kétmilliónak elhagynia otthonát, miért kell rommá lőtt településeken nyomorognia máig többmillió embernek? Egy éve épp a népszavazás, a krími forgatókönyv megakadályozása miatt vonultak ki a tankok a Donyec-medencébe. Azóta miért lett volna szimpatikusabb az ott élő orosz kisebbségnek és az oroszajkú, orosz kultúrájú ukránoknak, ha nyelvük nem lehet regionálisan hivatalos nyelv, ha Kijevből továbbra is egységes nemzetállamnak látszik a többnyelvű, több vallású, multietnikus ország?”