Kiáll a magyar autonómiakövetelők mellett az ActiveWatch

A jogvédő szervezet nekiment a belügynek, amiért az veszélyforrásnak tekinti az autonómia követelését.
Hirdetés

Hatósági visszaélésekre ad alkalmat, diszkriminál és feszültségeket kelt az ActiveWatch szerint, hogy a belügyminisztérium a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolja az etnikai autonómia követelését a közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezetében.
A néhány napja közvitára bocsátott tervezet ellen korábban a magyar politikusok is tiltakoztak, de a román civil szervezet is jogsértőnek tartja az autonómiaköveteléssel kapcsolatos megállapításait. Közleményében az ActiveWatch „legitim módon közvitára alkalmasnak” nevezi az etnikai alapú autonómia kérdését.
A szervezet megállapítja:

hatósági visszaéléseket eredményezhet és az autonómiáról szóló bárminemű közvita megakadályozásához vezethet, ha a román állam közbiztonsági veszélyforrásnak tekinti az etnikai autonómia követelését.

Megszólalt az ügyben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is. A szervezet álláspontja szerint az autonómia Székelyföld és a romániai magyar közösség számára létkérdés, és Románia számára sem veszély-, hanem erőforrás, amely az ország minden polgárának ajavát szolgálja.

Az SZNT közleményben reagált arra, hogy a román belügyminisztérium közrendvédelmi és közbiztonsági stratégiatervezete a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolná az etnikai autonómia követelését.

Az SZNT sérelmezte, hogy a stratégia a székelyföldi autonómiatörekvést olyan „bűnügyi jelenségnek” nevezi, amely állandó fenyegetés az állampolgárok jólétére és biztonságára” nézve. Emlékeztetett arra, hogy az SZNT megalakulása óta kizárólag a jog és a demokrácia eszközeivel küzd Székelyföld autonómiájának megvalósításáért, és törekvésének a román parlament által elfogadandó sarkalatos törvény által kíván érvényt szerezni.

Az SZNT arra figyelmeztetett, hogy a román belügyi dokumentum a rasszizmust és az idegengyűlöletet is csak akkor tekinti veszélyforrásnak, ha annak egy régió autonómiája a célja. Megjegyezte ugyanakkor, hogy hiányoznak a belügyi dokumentum intézkedéseket tartalmazó fejezetéből az autonómia elleni intézkedések.

„Ez vagy arra utal, hogy

az egész (autonómiára vonatkozó) bekezdés egyetlen célja a hangulatkeltés, az autonómiát igénylő kisebbségek elleni uszítás,

Hirdetés

egy szakmai szempontból is felületesen megszerkesztett stratégiatervezetben, vagy pedig arra, hogy a kormány nem vállalja nyilvánosan azokat a jogállamhoz méltatlan eszközöket, amelyeket használni akar” – állapította meg az Izsák Balázs elnök által jegyzett SZNT-állásfoglalás.

Az SZNT értékelése szerint ugyanakkor az a tény, hogy egy kormányzati dokumentum az autonómiatörekvéssel foglalkozik, „jelzi, hogy a román kormány elismeri ennek létezését, számol vele, akkor is, ha reflexei, s válasza a társadalmi kihívásra még a Ceaușescu -diktatúrát idézi”.

„A Székely Nemzeti Tanács számtalanszor megfogalmazta, hogy a párbeszédben érdekelt, a román-magyar viszony javulásában, olyan megoldásban, amely a székelyföldi magyar közösség, de minden, Székelyföld területén élő közösség számára jobb életet, nagyobb biztonságot jelent” – áll az SZNT állásfoglalásában.
 

Hirdetés