Közpénzből jön ki a „kis mellékes” az RMDSZ sajtósának

A kis mellékes évi 44 ezer lejt jelent. Havonta olyan 3600-at. Nem főállásban.
Hirdetés

Kamu állásért vesz fel szép fizetést a Kolozsvári Rádiótól Debreczeni Hajnalka, az RMDSZ-elnök sajtótanácsosa. Kelemen Hunor sajtósa úgy keres évi 44 ezer lejt (9900 euró, kis híján 3 millió forint), hogy a szerkesztőségben eddig senki nem látta, érdemi rádiós, szerkesztői munkát nem végez. Ez a munkahely egyébként az RMDSZ oldalára feltöltött önéletrajzában sem szerepel – írja az Átlátszó Erdély oknyomozó blog.

Az ügyet egy, szintén a Kolozsvári Rádiónál dolgozó újságíró, Vasile Luca robbantotta ki, miután birtokába jutott az a dokumentum, melyben az Országos Rádiótársaság (SRR) igazgatója jóváhagyja a Debreczeni Hajnalka közszolgálati televíziótól való kihelyezésének meghosszabbítását három hónappal. Luca az ügyben panaszt tett a Korrupcióellenes Ügyészségnél, a dokumentumok a Ziarul de Clujhoz szivárogtak ki.

Tavaly áprilisi vagyonnyilatkozata szerint Debreczeni teljes munkaidős alkalmazott az Országos Rádiótársaságnál (SRR), ezért a munkáért évente közel 44 ezer lejnyi jövedelemben részesül. A vagyonnyilatkozatban megemlíti még az RMDSZ tanácsosaként végzett munkáját, melyért évente valamivel több, mint 12 ezer lejt kap.

Debreczeni Hajnalka funkcióhalmozása a közszolgálati rádiót és televíziót szabályozó 41/1994-es törvény két paragrafusába is ütközik. Egyrészt a közszolgálati médiában dolgozó személyek nem lehetnek párttagok (13. § 1.) ezen kívül az alkalmazottaknak tilos részt venni más rádió- vagy televíziótársaságok vezetőségében, sőt, végrehajtó tisztségük sem lehet (13. § 2.).

Hirdetés

Több, a kolozsvári rádiónál dolgozó forrás is egybehangzóan azt nyilatkozta az Átlátszó Erdélynek, hogy Debreczeni Hajnalka soha nem jelent meg a szerkesztőségben, a jelenléti íveken nem szerepel az aláírása, anyagot soha nem adott le. És bár egy ideje a szerkesztőségben megindult a suttogás arról hogy alkalmazva van, azt nem tudták, hogy fizetést is kap.

További szaftos részletek az Átlátszó Erdélyen.

Hirdetés