Hatás, ellenhatás

Reagálni kell. Méghozzá békés, de határozott eszközökkel. Fontosak a hazai, a lehető legnagyobb tömegeket megmozgató közös akciók, de legalább ilyen fontosak a külföldi lépések is, vagyis az önálló erdélyi magyar külpolitika.
Hirdetés

„A magyar egyházi és egyéb, magyar magánszemélyekhez vagy közületekhez kapcsolódó ingatlanok restitúciójának akadályozása, illetve a lezajlott visszaszolgáltatási folyamatok újbóli átvizsgálása kiemelten veszélyes, hiszen igazságszolgáltatási eszközökkel, a korrupcióellenes ügyészségen keresztül lépnek – márpedig tudjuk, hogy a DNA-nak mekkora jelenleg Nyugaton a presztízse.

De ebbe a folyamatba illeszkedik a belügyminisztérium legújabb tervezete, amely alattomosan megpróbál kriminalizálni egy, az Európai Unió számos országában létező intézményt, az autonómiát, amikor az autonómiaküzdelmet hazug módon a közbiztonságra leselkedő veszélyként tünteti fel.

A román illetékesek két ok miatt érezhetik úgy, hogy büntetlenül nekimehetnek a magyar közösségnek. Egyrészt az ukrajnai helyzet miatt – mivel Oroszország a kijevi kormány fölösleges és ostoba kisebbségellenes intézkedéseit használta fel ürügyként „a kelet-ukrajnai orosz közösség érdekében történő” beavatkozásra, most a romániai magyar közösség és anyaországa közötti viszonyt is megpróbálják hasonló színben feltüntetni. És mivel Románia az Oroszország elleni
EU-s és NATO-lépések egyik legfőbb támogatója, abban reménykedik, hogy a Nyugat ezt el is hiszi, illetve el is nézi neki.

A másik ok, hogy egy kisebbségit, Klaus Johannist választották államfővé – ezzel letudottnak vélik a kisebbségi jogok kérdését, bár közismert, hogy Johannis a francia és román felfogás szerint kizárólag állampolgári nemzetben gondolkodik, tehát önmagát románnak tekinti, így a magyarok jogkövetelései irányába sem nyitott. A legutóbbi bukaresti lépések akár provokációként is értékelhetőek.

Olyan, mintha általuk próbálnák radikálisabb fellépésre kényszeríteni a magyarokat, demonstrálandó, hogy valóban veszélyforrást jelentenek az ország és Európa biztonságára.

Hirdetés

A hatás ellenhatást szül – reménykednek, és remélhetően igazuk is lesz –, de nem abban a formában, ahogy várják.

Reagálni kell. Méghozzá békés, de határozott eszközökkel. Fontosak a hazai, a lehető legnagyobb tömegeket megmozgató közös akciók, de legalább ilyen fontosak a külföldi lépések is, vagyis az önálló erdélyi magyar külpolitika.”

Hirdetés