Bujkáló vér

Aligha foglalkozik Strasbourg a székely autonómia kérdésével. Ez rossz hír. Még rosszabb hír, hogy a székelyek sem.
Hirdetés

„A Székelyhon.ro hírportál szerint süket fülekre talált Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert kollégái – a térség polgármesterei – felé tett minapi felhívása, hogy fogadjanak el egy, a Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezetet. »Hívjanak össze rendkívüli testületi ülést, és fogadjanak el Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezetet. Akiknek nincs bátorságuk erre, azok álljanak félre. Mutassák meg, hogy még van székely vér« – szólította fel a csíki polgármestereket Ráduly Róbert még a hónap elején. A huszonöt csíkszéki önkormányzat közül addig ugyanis mindössze nyolc fogadott el autonómiahatározatot.

Előrelépés azóta sem történt, egyetlen kivétel Csíkszentmárton, ahol a múlt héten fogadták el az autonómiastatútumot. Közben pedig két sikertelen nekifutás után tegnap napirendre kerülhetett a székelyföldi önkormányzatok autonómiahatározatainak ügye az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa strasbourgi ülésén.

Ráduly Róbert nem véletlenül pengetett érzelmi húrokat, de a jelek szerint ez sem használ már. Inkább a tunyaság ül diadalt a Székelyföld felett, és ez a jelenség már jó néhány esztendeje megfigyelhető. Átokról – pláne ezerévesről – nem beszélnék, az ma már inkább az önfelmentők eszköze. Holott a székelység autonómiaesélyei az esztendők múlásával exponenciálisan csökkennek. Azokból az évekből pedig akárhogyan is nézzük, már huszonöt van, s néhány látványos megmozduláson túl a cél érdekében aligha történt valami.”

Hirdetés