Védenék magukat a letartóztatástól a képviselők

Úgy módosítanák a házszabályt, hogy az ügyészség nehezebben vehesse őket őrizetbe.
Hirdetés

Úgy módosítanák a képviselők a házszabályt, hogy megnehezítsék a honatyák előzetes letartóztatását. Csakhogy ezt alkotmányellenes módon tennék – írja a Gândul.

Mint ismert, az alkotmány szerint a képviselők őrizetbe vétele, előzetes letartóztatása, illetve az otthonukban végzett házkutatás csakis az alsóház jóváhagyásával lehetséges. A jogi szakbizottság által március 17-én elfogadott határozattervezetet szerint azonban az ügyészeknek ezentúl gyakorlatilag be kell bizonyítaniuk a gyanúsított honatya bűnösségét, ha le akarják tartóztatni.

A jogi szakbizottság a házszabály mentelmi jogra vonatkozó cikkelyeit egészítette ki. A 195. paragrafusba bekerült a következő mondat : „A (honatya letartóztatására vonatkozó) kérésnek hivatkoznia kell a büntető perrendtartásnak az adott bűncselekményre vonatkozó cikkelyeire, illetve tartalmaznia kell a letartóztatás konkrét és megalapozott indítékait”.

Sőt a 196. cikkely úgy módosult, hogy ha a jogi szakbizottság elégtelennek tartja az ügyészek indítékait, akkor a gyanúsított honatya bűnösségének további bizonyítékait kérheti az igazságügyi minisztériumtól. Ezek a módosítások a bűncselekményekkel gyanúsított volt miniszterekre is érvényesek.
 

Hirdetés