Jogegyenlőtlenség

A Borbélyt felmentő voks tehát törvényes volt – erkölcsössége azonban megkérdőjelezhető.
Hirdetés

„Kétségtelen, hogy a honatyák eljárása törvényesnek tekinthető, hiszen a képviselők jogállását szabályozó törvény szerint egy korábban miniszteri tisztséget betöltő, jelenleg képviselői vagy szenátori mandátummal rendelkező politikus ellen csak az illető kamara jóváhagyásával indítható bűnvádi eljárás.

A Borbélyt felmentő voks tehát törvényes volt – erkölcsössége azonban megkérdőjelezhető. Igaz ugyan, hogy a képviselői mentelmi jog a világ számos országában létező intézmény, és megnehezíti, hogy politikai ellenfeleik lépten-nyomon bíróságra citálják a honatyákat – azonban csak a politikai döntésekre vonatkozik. Köztörvényes vádak esetén a törvényhozásnak nem illik az igazságszolgáltatás útjába állni.

Úgy tűnik, eddig tartott a parlamenti nekibuzdulás, amely Klaus Johannis államfővé választása, illetve a nyugati feddések nyomán egy ideig arra sarkallta a honatyákat, hogy futószalagon szavazzák meg a kollégáik elleni bűnvádi eljárásokat.

Persze most a politikai számítások is bejátszanak: a szavazás titkos, és mivel mind a kormányoldalnak, mind az ellenzéknek érdeke, hogy maga mellé állítsa az RMDSZ-t, nem kizárt, hogy Borbély megmentésével tettek gesztust a szövetség felé. Ami némileg olyan, mintha bármely polgár ellen csakis akkor indulhatna bűnvádi eljárás, ha munkahelyi kollégái jóváhagyják azt.

Mivel azonban ez nincs így, a polgárok közötti jogegyenlőség elve sérül. És ez teljesen független attól, mennyire megalapozott vagy sem az ügyészség kérése.”

Hirdetés