CNCD: igenis kötelezhetők a prefektúrák a kétnyelvűségre

Asztalos Csaba, a diszkriminációellenes hatóság elnöke nem hagyja annyiban a kisebbségek érdekei elleni döntéseket.
Hirdetés

Nem nyugszik bele az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a legfelsőbb bíróság ítéletébe, miszerint a megyei kormányhivataloknak nem kötelező a kisebbség nyelvén is megjeleníteni az információkat honlapjukon azokban a megyékben, ahol az illető kisebbség számaránya eléri a húsz százalékot. Az ügy azt követően került bíróságra, hogy a prefektúrák bíróságon támadták meg a CNCD felszólítását, amelyben a magyar nyelvű információk közzétételét szorgalmazta.

Maros megye mellett a CNCD a Szatmár, Bihar és Szilágy megyei kormányhivatalt is felszólította arra, hogy tegye közzé magyar nyelven is a honlapjára felkerülő szövegeket, ellenkező esetben bírságot helyezve kilátásba. A prefektúrák megtámadták a tanács döntését, és a legfelső bíróság nekik adott igazat.

Amint a CNCD elnöke, Asztalos Csaba a Szatmári Friss Újságnak elmondta, a taláros testület azzal indokolta döntését, hogy nem minden tartalom számít közérdekűnek, melyet a prefektúrák közzétesznek, ezért nem kötelezhetőek arra, hogy kétnyelvűsítsék honlapjaikat.

„Kielemezzük a bíróság indoklását, és ismét elküldünk egy felszólítást a prefektúráknak, figyelembe véve a kifogásokat is” — nyilatkozta lapunknak a CNCD elnöke, aki szerint igenis kötelezhetőek a kormányhivatalok is arra, hogy a kisebbségek nyelvén kommunikáljanak, amennyiben egy adott kisebbség aránya meghaladja a közigazgatási törvényben előírt 20 százalékot. Asztalos Csaba szerint igyekeznek majd oly módon megfogalmazni a következő felszólításukat, hogy a kormányhivatalok ne találhassanak jogi alapot arra, hogy ismét megfellebbezhessék a CNCD határozatát.
 

Kép: reportervirtual.ro
 

Hirdetés