pazs
2015. február 22. vasárnap, 14:22
Most, hogy vége, talán nem ünneprontó kimondani: kevés dolog áll távolabb az erdélyi magyar néplélektől, mint a Valentin-nap.

„Mi érzéseinkben – ha sikerül megfogalmaznunk azokat – valahogyan magasztosak vagyunk, a lélek belső útjai, ha előbukkannak olykor, magashegyiek: nehezen elérhetők, megfoghatók és járhatók, gyakran mi sem ismerjük őket, zihálva kapkodunk levegő után, ha rajtuk haladnunk kell. És talán épp a csacska bohóság hiánya az, amiben kevesebb a mi szerelmünk a könnyen valentinozók szerelménél. Ők tudnak önfeledten belehuppanni a rózsaszín és hirtelenpiros habokba, nem átallanak víg csókokban nyilvánosan összeforrni, plüssmacik között szépelegnek szerelmesen, de szerelemtelenül is akár.

Eközben közülünk sokan leginkább a pályaszélről figyelnek, és ha bele is rángatják őket a játékba, türelmetlenül várják annak a végét, mert számukra az egész nevetséges, kényszerű, kényelmetlen. A felnőtt erdélyi magyarok nem kis hányada a falvédőn összeforró galambok képe mellett megannyi elfojtást hordoz magában: gyakran alkohol- és anyagi gondokkal küzdő szülők vergődését, fásult szeretetlenségét, testi fenyítéseit, a társadalom rideg elvárásrendszerét, érzelmei, érzései elbagatellizálását, akár nevetség tárgyává tételét, szexualitása tabuként vagy egyenesen tiltásként kezelését. A felnőtt erdélyi magyarok nem kis hányadát inkább csak ellátták és szabályokhoz alakították, mintsem odafordulva, tényleges figyelemmel és melegséggel nevelték. Gyakran összeugrik a gyomor, izzad és remeg a kéz, nehezen formálódnak a félmondatok, végtelenre nyúlnak a csöndek, ha az érzéseket ki kell fejezni. És itt ne feltétlenül a szerelemre gondoljunk.

Mert a szerelem, az szerencsére olyan, hogy szinte magától is kifejeződik, ha eljő az idő (ami utána jön, azt gyakrabban kísérik a csöndek), és van rá befogadókészség. Abban, hogy szeret, de nem tudja kimutatni, mifelénk sem hihetünk, pedig sokszor milyen jó mentség volna. Mert ha szeret, azt érezzük, tudjuk nőként és férfiként is: akkor úgy villan a szem, úgy húzódik mosolyra a száj, úgy érződik a figyelem, a felénk fordulás, hogy feloldódni, ragyogni és egyedivé lényegülni tudunk benne. Csak éppen a mi szerelmünk valahogy egy kicsit más. Nem Valentin-napi.”

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/7908
Erre a következtetésre jutott a közegészségügyi hatóság egy friss felmérés alapján.
Mi sem ezt tapasztaltuk tegnap este a 30-ason.
És ez felszínre is bukkan, amikor nem patrióták végzik egy-egy épület külső homlokzatának felújítását. És tessék, le se fújta senki trikolór festékkel!
Tiltsák be ezt a románellenes blaszfémiát! Így rikolt egy patrióta társaság a centenárium évében. Ja, ez nem a Times New Roman.
Romániában jelenleg az tud igazi politikai karriert csinálni, aki (plagizált) papírral igazolja, hogy hülye.
A városzászlóba kötött bele a híres provokátor.
Hirtelen, 64 éves korában távozott.
Persze, közben folyik a diplomáciai keringőzés. Meg az iszapbirkózás. Meg a centenáriumi patriotizmus.
Építik ezerrel a karácsonyi vásárt, deszkák és szalagok között lehet csak lavírozni.
A jogállamiság helyzetéről szól a kemény bírálat.
A 20 éves férfi beismerte és bánja a késelést és a gázolásokat. Jobb most neki a fogdában, a családját már fenyegetik.
És ha már uszítanak, nem aprózzák el: 1848. március 15-ét a románok lemészárlásának kezdő dátumaként említik a derék patrióták.
A háromszéki politikusok most ezzel próbálkoznak.
Iohannis ország-világ előtt bejelenti, hogy nem vagyunk felkészülve az EU-elnökségre, mire Dragnea újrajátssza A megtalált bőrönd című bohózatot.