A közalkalmazottak több mint fele potenciálisan korrupt

Ezért a korrupcióellenes ügyészek „felvilágosító” előadásokat tartanak.
Hirdetés

A közalkalmazottak több mint fele korrumpálható az adatok szerint, ám aki lebukik, az eddiginél szigorúbb börtönbüntetésre számíthat.

Stelian Călugăru, a Szatmár Megyei Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vezetője csütörtökön rámutatott: a közalkalmazottak munkájuk jellege miatt sokkal inkább ki vannak téve a megkörnyékezés veszélyének. Kiderült, hogy a DNA munkatársainak elsődleges feladata a megelőzés, tehát fel kell hívniuk a közintézmények vezetőinek és a közalkalmazottaknak a figyelmét erre a jelenségre.

Az igazgató felhívta a megjelent intézményvezetők figyelmét, hogy kérésre tartanak korrupcióellenes felvilágosítást, ahogy azt megtették a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó intézményekben, a nyugdíjosztály, illetve az erdészeti hivatal munkatársainál. Korábban az intézményvezető elmondta, hogy országos viszonylatban a közalkalmazottak korrupciós hányadosa 62 százalék volt, ám ezt csökkenteni kell.

„Azt nem tudjuk, hogy van-e hatásuk az általunk tartott felvilágosító kampányoknak, azonban fontosnak tartjuk ezek megtartását. A közalkalmazottaknak nem szabad elfelejteniük, hogy esetükben a kenőpénz elfogadása, illetve adása, a befolyással való visszaélés, az érdekellentét számít korrupciónak a Büntetőtörvénykönyv (Btk.) értelmében. Ajánlom minden érintett személynek, jól gondolja meg, hogy elfogad-e figyelmességeket a megkörnyékezőitől, hiszen ha lebukik, utcára kerülhet a családja” — fogalmazott Stelian Călugăru.
 

Hirdetés