Elbuktak a bíróságon az autonómiahatározatok

A 27 Hargita megyében elfogadott határozat közül 24-et érvénytelenítettek.
Hirdetés

Huszonhét Hargita megyei településen fogadott el az önkormányzat a Székelyföld autonómiájának támogatásáról szóló határozatot, de a prefektúra az összeset megtámadta, a bíróság pedig 24-et érvénytelenített.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására elfogadott határozatokban az önkormányzatok azt az igény fejezték ki hogy 153 székelyföldi település ugyanabba a többlethatáskörökkel felruházott közigazgatási egységhez, a Székelyföldhöz tartozzon.

Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa csütörtökön közölte, 24 határozatot első fokon érvénytelenített a megyei törvényszék, a maradék három esetében is folyik az eljárás.

A székelyudvarhelyi és a gyergyószentmiklósi városi önkormányzat már megfellebbezte az ítéletet – mondta.

A prefektúra arra hivatkozva támadta meg a határozatokat, hogy a közigazgatási-területi egységek átszervezése csak az alaptörvény módosításával lehetséges, a határozatok így alkotmányellenesek. Az is alkotmányellenes a prefektúra szerint, hogy a magyar hivatalos nyelvvé váljon a Székelyföldön.

Hirdetés