Hoppá: jövő évtől csökkenhet az áfa

A kormány szerdai ülésén ismertették a terveket, amelyek értelmében négy százalékkal kevesebb lehet a forgalmi adó.
Hirdetés

A jelenlegi 24-ről 20 százalékra csökkentené az általános forgalmi adót (áfa) és eltörölné az osztalékadót a kormány jövőre – jelentette be Victor Ponta miniszterelnök szerdán.

A módosításokat az új adótörvény tartalmazza, amelynek a tervezetét szerdán első olvasatban tárgyalta a Ponta-kabinet. A jelenlegi adózási rendszert egységes keretbe foglaló és több mint 600 ponton módosító jogszabályt egy hónapos közvita után terjesztik a parlament elé annak reményében, hogy még a tavaszi ülésszak végéig elfogadják.

A szociáldemokrata miniszterelnök szerint a gazdaságélénkítő módosításokat tartalmazó új adótörvény elfogadásával, illetve az ezáltal bevezetendő áfa-csökkentéssel a 2012-es választásokon győztes (időközben felbomlott) Szociálliberális Unió utolsó még beváltatlan választási ígérete is teljesül.

Az új adótörvényt ismertető Darius Vâlcov pénzügyminiszter azt mondta, Románia versenyképességét akarják növelni, hogy az ország 2019-ben bevezethesse az eurót. A változások a feketegazdaság kifehérítését szolgálják, és a külföldi befektetők számára próbálják vonzóbbá tenni a román gazdaságot – tette hozzá.

A pénzügyminiszter megjegyezte: amikor 2010-ben az addigi 19-ről a mostani 24 százalékra emelték az áfát, akkor az áfa-csalás mértéke a GDP 3,4 százalékáról 6,3 százalékra nőtt. Az áfa-csökkentéstől az adócsalás visszaszorulását remélik.

Januártól az alapélelmiszerek áfáját 9 százalékra csökkentenék. Az adótörvény tervezete szerint 2018-ban további két ponttal, 18 százalékra csökkentenék az áfát.

Az üzemanyag jövedéki adóját 20 százalékig terjedő mértékben akarja csökkenteni jövő évtől kezdődően a kormány.

Hirdetés

Januártól mind a munkáltató, mind a munkavállaló által fizetendő nyugdíjjárulékot (2,3, illetve 3 százalékkal) csökkentenék, ugyanakkor az egészségbiztosításnál kiterjesztenék a járulékfizetési kötelezettséget mindenkire, aki jövedelemmel rendelkezik.

Az osztalékadó eltörlésétől is az adócsalás csökkenését és így több nyereségadó behajtását reméli a kormány. Az elfogadásra váró adótörvénykönyv előírásai között szerepel az általános társaságiadó 16-ról 14 százalékra való csökkentése 2019-től kezdődően.

A társadalombiztosítási és egészségbiztosítási hozzájárulást is csökkentenék mind a munkavállalók, mind ammunkáltatók esetében, viszont a fizetési kötelezettséget kiterjesztenék minden olyan magánszemélyre, aki jövedelemre tesz szert.

A kormány tervei szerint 2019-től a jelenlegi 16 százalékos egységes adókulcs 14 százalékra csökkenne.

2017-től viszont jelentős mértékben nőhet az ingatlanadó.
 

Hirdetés