Rászállnak a fináncok a gazdagokra

Azokra, akik jóval többet költenek, mint amennyi jövedelmet bevallanak. És azokra is, akiknek hivatalosan nincs is jövedelmük.
Hirdetés

 További 4800 magánszemélyre terjeszti ki vagyonosodási vizsgálatait a román adóhatóság – jelentette be Eugen Șerban, a vagyonok ellenőrzésével foglalkozó, újonnan alapított főosztály vezetője.

Șerban elmondta, hogy eddig négyszáz lehetséges személyt választottak ki a vizsgálatra, összesített vagyonuk meghaladja a 20 millió eurót. Tényleges ellenőrzési eljárás 11 esetben indult, amikor azt tapasztalták, hogy az ellenőrzésbe bevontak kiadásai jelentősen meghaladták a bevallott bevételeik értékét.
 
A főosztály 2015-ben újabb programot indít, 4800-zal bővítik a vizsgált magánszemélyek körét. A bővítésről azért döntöttek, mert arra a következtetésre jutottak, hogy a kisebb vagyonnal rendelkezők között is vannak olyanok, akik magas adókockázati besorolással rendelkeznek. Olyanokat is vizsgálnak, akiknek hivatalosan semmilyen jövedelmük nincs. 
 
Șerban szerint a leggyakoribb adócsalási módszerek közé tartozik pénzösszegek cégek közötti megforgatása úgy, hogy kölcsönnek vagy osztaléknak álcázzák az átutalásokat, illetve a második leggyakoribb jelenség a külföldön keresett pénz be nem jelentése.
 
A kormány azért alapította a főosztályt, hogy növelje az adócsalás elleni küzdelem hatékonyságát. A Költségvetési Tanács szerint 2013-ban a GDP 16 százalékát tette ki az adócsalás.

Hirdetés