„Elsősorban azért is nehéz felszámolni a korrupciót, mert a közel fél évszázadon keresztül fungáló kommunizmus idején gyakorlatilag beivódott a romániai lakosságba, hogy anyagi ellentételezéssel szinte minden megszerezhető és elintézhető. Az is, ami a hivatalos kereskedelemben nem kapható és az is, amit a jogszabályok tiltanak. Miután évtizedeken keresztül ez volt az úzus, a társadalmi lélektan, jóformán magától értetődik, hogy ennek a gyakorlatnak sem a demokratikus államberendezkedés, sem a kapitalista gazdasági rendszer nem volt képes véget vetni.

Ugyanakkor miközben a kormányzati tisztséget, parlamenti mandátumot betöltő politikusok, tehetős üzletemberek körében a legkevésbé tolerálható, ha engednek a pozíciójukkal járó kísértésnek, be kell ismerni, a társadalom egy jelentős rétege számára egyfajta megélhetési bűnözést jelent korruptnak lenni. Romániában még ma is olyan alacsony például az orvosok, tanárok, közalkalmazottak fizetése, hogy többségük mondhatni természetesnek tartja a hálapénzt. Merthogy a tisztességet esetükben nem kompenzálja egy olyan bérezés, amellyel képesek egzisztenciát teremteni maguknak.

A korrupcióellenes küzdelem a jelek szerint akkor lehet igazán sikeres, ha a kormány megfelelő jövedelmet tudna biztosítani a közszférában, és akkor tulajdonképpen megérné nem korruptnak lenni. Amiből egyúttal az is következne, hogy még drasztikusabban fellépnének a rossz útra térőkkel szemben. A zéró tolerancia alkalmazását a hatóságoknak valamivel ellentételezniük is kellene.”