„Jó volna megtanulni: ha egy szövetségben vagyunk, nem illik ide-oda pattogni, akkor sem, ha a sok előny mellett csak pillanatnyilag származik némi kárunk belőle.

S az oly sokat hangoztatott magyar tisztesség és becsület jó hírének helyreállításáért mennyire érdemes volna megtanulni a németektől a múlttal való korrekt szembenézést! Ha több esetben fájdalmas is, mint Trianon, a doni vereség vagy a holokauszt kapcsán. Nem utolsósorban azért, hogy az évtizedeken áthúzódó nemzetsorvasztó sok vita és gyalázkodás helyett a jövővel tudjunk többet és eredményesebben foglalkozni. Elvégre Széchenyi is arra int, hogy a múlt kiesett hatalmunkból, a jövő urai vagyunk!

Már-már szégyellni való, hogy míg a román parlament döntése alapján évekkel ezelőtt nyilvánossá tették a kommunizmus besúgóinak aktáit, a magyar országgyűlés csak tolja-tologatja, s máig nem szavazta meg. Csak nem attól tart a mai fideszes hatalom is, amely tovább jegelte a kérdést, hogy több fontos emberét volt kommunista ügynökként melengeti keblén?

Mivel a Merkel-Orbán találkozó egyik legfontosabb témája az Oroszországhoz fűződő kapcsolat (ezen belül az ukrajnai háborús állapot és beavatkozás nyomán hozott szankciók betartása) volt, végül játszadozzunk el azzal a »leltárral«, hogy mit köszönhetünk a németeknek, és mit az oroszoknak. A németeknek például Ausburgot (a kalandozások leállítását), tovább más, kisebb kudarcok mellett a két világháború veszteségeit. Az oroszoknak a 48-as szabadságharc leverését, s következményeként Aradot, továbbá a Don-kanyart (minden idők legnagyobb magyar vereségét), ’56 vérbefojtását és az ötven évi kommunizmust.

Szomorú, hogy közülünk mégis sokan visszasírják Moszkvát, s a németekről azt hiszik: velük két világháború után a harmadikat is elveszíthetjük. Keveset ismer a mai világból, aki még mindig úgy véli: ne higgy magyar a németnek!”