Toni Grebla
Kit visz el ma a DNA?
szabot
2015. február 4. szerda, 21:10
Egy hét kellett Toni Greblának, hogy meggyőzze magát, a talárosoknak is jobb lesz, ha ő távozik közülük.

Lemondott hivataláról Toni Greblă alkotmánybíró szerdán, akit befolyással való üzérkedéssel és bűnszövetkezetben való részvétellel gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Az alkotmánybíró ellen múlt csütörtökön indult bűnvádi eljárás, de akkor csak szabadságra ment. A taláros testületből való lemondását azt követően nyújtotta be, hogy a DNA kedden előzetes letartóztatásához kérte a szenátus házbizottságának hozzájárulását.
 
A kilenctagú alkotmánybíróságba háromévente nevez ki egy-egy tagot a képviselőház, a szenátus és az elnöki hivatal. Egy alkotmánybíró előzetes letartóztatásához vagy bíróság elé állításához az ügyészségnek meg kell szereznie az őt kinevező testület hozzájárulását.
 
Toni Greblát, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátorát a szenátus nevezte ki alkotmánybíróvá 2013 decemberében.
 
A magát ártatlannak valló Greblă azzal indokolta lemondását, hogy nem szeretné, ha az ellene indult "médiakampány" megingatná a taláros testületbe vetett közbizalmat, olyan körülmények között, amikor az alkotmánybíróságra amúgy is "nyomás nehezedik". Hangsúlyozta, egyetlen kollégája sem kérte lemondását.
 
Az alkotmánybírót múlt héten rendőrök vitték be az ügyészségre, ahol közölték vele, hogy mivel gyanúsítják, majd szabadon távozhatott. Miután lemondott tisztségéről, a DNA bíróságtól kérheti előzetes letartóztatásba helyezését.
 
Toni Greblă az egyik leggazdagabb olténiai üzletember, az ügyben szintén gyanúsítottként szereplő Ion Bircina lányának násznagya. A DNA azzal gyanúsítja az alkotmánybírót, hogy  befolyása latba vetésével segítette Bircina üzleti tevékenységét, amiért egy luxusautót és telefont kapott használatba annak egyik cégétől.
 
Greblă lemondását az alkotmánybíróság is megerősítette. Megüresedett helyére a szenátusnak kell kineveznie új alkotmánybírót.
 
A szenátus elnöke ma közölte, megkapták a főügyészség kérését a volt alkotmánybíró letartóztatásáról. A kérvény bejárja ugyan a megszokott parlamenti utakat, de Grebla lemondásával gyakorlatilag tárgytalanná vált - nyilatkozta Călin Popescu Tăriceanu, aki szerint ugyanaz a frakció kell, hogy új alkotmánybírót jelöljön, amelyik 2013 végén Greblát is jelölte, vagyis a PSD.
 

Kép forrása: presidency.ro

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/7590
A PSD-hadtest célja világos: az államelnöki intézmény fokozatos és sebészi pontosságú kiherélése.
A helyi autonómia elve sem írhatja felül a kisebbségi jogok érvényesítését – állítja 4 alkotmánybíró 5 ellenében.
A szokásos logikátlan (és helyenként rosszindulatú) észosztás: mit panaszkodnak a romániai magyarok, amikor Európa mintaállamai is tojnak a kisebbségi jogokra.
Mert egy rendes tank nem tud végigmenni az országon. És ezt az amerikai hadsereg európai haderőinek volt parancsnoka mondta.
A Times New Roman viccportál is megbánja, hogy lekurvázta Dragnea nőjét.
Vagyis: amíg a gyerekek játszanak a gyalui várkertben, a szülők élvezik a fesztivált. Együtt, vagy külön-külön. Mert ennyi lazaság azért belefér.
Románia nagy nehézségek árán megérkezett a középkorba. Sabin Gherman írása.
Nemsokára a Valami Amerika 3. látható Nagyváradtól Sepsiszentgyörgyig a mozikban.
Még mindig borzasztó állapotban vannak az utak Romániában.
A szerző eleinte bezzegországként emlegeti Magyarországot, hogy aztán kibújjon a lóláb, és Románia szinte minden kudarcáért a szomszédot tegye felelőssé.
Megnéztük, miért vonz akkora tömegeket a Kolozsvár melletti Zsukon rendezett Agraria mezőgazdasági kiállítás.
Az Eurostat mérte meg a nélkülözést, és viszonyította az összlakosság számához.
És egyben támogatja a Nicolae Ceaușescu elvtárs udvari költője nevével fémjelzett autochtonista szellemiséget.
PC-ellenes szekcióval duplázza meg a fesztivál a hagyományosan húzós válogatását. Előre, kurvák, gengszterek, turisták – Határok nélkül!