„Nem is Romániában élnénk, ha az egészségügyi kártyák bevezetését nem előzte volna meg többszöri halasztás, fejetlenség. Újabb három hónappal tolták ki használatuk kötelezővé tételét, és okkal, mert jelentős mennyiségű kártya mai napig nem került gazdájához, de az orvosoknak, gyógyszerészeknek sem  sikerült beszerezniük a leolvasókat – a gyártók, forgalmazók készlete kicsinek bizonyult –, és sok esetben akadozik a rendszer, zárlatot okoznak a hibás chipek. (…)

Közben kiderült az is, a kártya a betegek számára nem hoz sok jót. Adataink rákerülnek ugyan (hogy mi, az egyelőre talány), de egyéni azonosító PIN-kód védi, így ha például eszméletlen állapotban találnak ránk az egészségügyiek, forgathatják, nézegethetik, de sem vércsoportunkat, sem allergiáinkat nem tudják leolvasni, sőt, még azt sem, hajlandóak lennénk-e a szervdonorságra. Érték­telen műanyag darabbá válik. Egyre inkább kitetszik, nem minket, sokkal inkább a hatóságokat szolgálja a reform, az orvosokat tudják így nyomon követni, ellenőrizhetővé válik, hány beteget vizsgáltak meg valóban, és biztosítottak voltak-e a páciensek, kiknek recepttel, tanáccsal segítenék gyógyulását. Kiszűr­hetővé válnak a biztosítással nem rendelkezők, de a hamis receptet felírók, kiadók is.

Tulajdonképpen egy méregdrága ellenőrzőrendszert vezet be az állam a polgárokat segítő reformmozzanat címén. Ha egyáltalán túléli a kezdeményezés a sorozatos halogatást és az ortodoxok átkát a sátáni jelképnek tekintett 666-os számsor miatt.”