Átvette a város a visszaállamosított Székely Mikó Kollégiumot

Mivel a román igazságszolgáltatás szerint nem a református egyházat illeti meg az az iskola, amelyet maga az egyház építtetett.
Hirdetés

Egy ellenszavazattal – Incze Sándor nyugalmazott szemerjai református esperes és RMDSZ-es tanácstag néma tiltakozásával – és két tartózkodással fogadta el Sepsiszentgyörgy önkormányzata azt a határozatot, amellyel a Székely Mikó Kollégium épületének átvételét elkezdheti.

A ploieşti-i táblabíróság végleges döntésével visszaállamosított iskolát az Erdélyi Református Egyházkerületről a városra kell átíratni a telekkönyvben, és egy átadási jegyzőkönyvet is kell készíteni az egyházi és városi vezetők között.

Eközben Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke pénteken bejelentette: petícióval fordul az Európai Parlamenthez (EP) a kollégium ügyében.
Lomnici Zoltán pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a magyarság megmaradása szempontjából kulcskérdés, hogy érvényesüljön a vallásszabadság a határon túli területeken, és különösen igaz ez Erdélyben.

Románia az EU-csatlakozásakor vállalta, hogy visszaadja az egyházaknak az őket megillető tulajdonokat, így azzal, hogy a kollégiumot újraállamosítják, az ország megsérti az EU-tagságából fakadó kötelezettségét, szembemegy az uniós normákkal – mutatott rá.

Tőkés László (Fidesz-KDNP) EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke az eseményen a magyarság és a református egyház elleni merényletnek nevezte, hogy megfosztják ősi iskolájától, tulajdonától.

Az, hogy jogerős ítélettel újraállamosították az egyháznak visszaadott tulajdont, és az egyház így elvesztette a nagy nehézségek árán visszaszerzett tulajdonjogát, jól tükrözi az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának helyzetét – mondta. Úgy látja, huszonöt év után „kommunista visszarendeződés” keretében akadályozzák a tulajdon visszaszolgáltatását, és a folyamatot a kisebbségek jogfosztása jellemzi.

Hirdetés

Az EP-képviselő a sajtótájékoztatón kitért a nagyváradi zászlóperre is. Tőkés Lászlót augusztusban szólította fel a nagyváradi rendőrség, hogy távolítsa el irodája erkélyéről a szolidaritásvállalás jeleként korábban kitűzött székely zászlót, amelyet a hatóság „reklámzászlónak” tekintett. Az önkormányzatnak alárendelt rendőrség 30 ezer lej és 50 ezer lej közötti pénzbírságot helyezett kilátásba, ha nem enged a felszólításnak. Tőkés László az erről szóló jegyzőkönyvet megtámadta a bíróságon, de hétfőn elutasították keresetét.

Tőkés László hangoztatta: Romániában üldözik a magyar és a székely jelképeket, de a magyarokból nem lehet gúnyt űzni.

Kettős mércét alkalmaz a román hatalom, mert azt nem kifogásolta, amikor nacionalista románok százötven méteres zászlót hordoztak végig Sepsiszentgyörgyön – idézte fel.

 

Hirdetés