Még mindig nem beszéltünk eleget a Charlie-ról

Legalábbis a román értelmiségi és aktivista elit krémjén a hab vita nélkül is összement. Az elvekben és a képmutatásban egyetértett.
Hirdetés

Bő két és fél órát beszélgetett a szólásszabadságról és a Charlie Hebdo-ügyről bő kéttucat ember Kolozsváron. És annak ellenére elszabadultak közben az indulatok az Ecsetgyár bárjában, hogy a meghívottak (de a közönség is) a legmagasabb színvonalat képviselték a helyi elitből, meglehetősen tájékozottak voltak, és még az elvekben is nagyon nagy mértékben egyetértettek. 

De ahol ennyi – egy tucat – okos és kiművelt fő jut korlátozott időre és korlátlan témára, ott az egók szólásának szabadsága egy idő után bedarálja a jóérzést (a másik meghallgatását) és a szellemi izgalmat (a fő téma kényesebb pontjainak szétszálazását). 
 
Persze még így is megérte az Ecsetgyár bárjának inkább hosszú, mint kerek asztalára áldozni a teljes csütörtök estét. Nemcsak azért, mert alig zajlik nyilvános, élő vita a fontos kérdésekről, hanem például a kolozsvári Francia Intézet vezetőjének (a fenti képen ő mutatja meg a Charlie-t) megismeréséért is, akihez szívesen elküldeném a hazai tanárok zömét továbbképzésre. Az alacsony, cingár, rózsaszínű inget és sokszínű sálat viselő, finomkásan mozgó Benoit Bavouset határozottan, lényegretörően és egzaktan érvelt, ha kellett, vagy nagyon is plasztikusan mesélt, ha úgy adódott, például 

a Charlie Hebdo történetéről. 

A jelenlegi szatirikus hetilap egy tíz éve halott projekt és brand feltámasztásaként született meg 1991-ben. A Charlie Hebdo ugyanis egyszer már kimúlt szép csendben, 1981 decemberében úgy, hogy előtte csak tíz évig működött egy betiltott lap utódjaként.
 
Egy olvasói levél nyomán Ostoba és pofátlan szlogennel működő anyalapja, a havonta egyszer megjelenő Hara-Kiri magazin szerkesztői és rajzolói döntöttek úgy 1969-ben, hogy beindítanak egy hetilapot is, hogy az aktualitásokra gyorsabban tudjanak reagálni. Hara-Kiri Hebdónak nevezték el, ahol a Hebdo a hebdomadaire rövidülése, és egyszerűen hetit jelent.
 
A Hara-Kiri Hebdónak elege lett abból, ahogy a francia sajtó tálalt egy 1970-es diszkótüzet, amelyben 146 ember meghalt (tragikus bál: 146 halott), és a diszkótűz után nyolc nappal Colombey-ben elhunyt Charles de Gaulle halálhírét azzal a címmel hozta, hogy Tragikus bál Colombey-ben: egy halott. Másnap a belügyminiszter betiltotta az újságot, mesélte Benoit Bauvoset.
 
Hogy a tiltást megkerüljék, a szerkesztők ezután Charlie Hebdo néven jelentették meg a lapot. A közvélemény és Benoit Bavouset szerint is de Gaulle keresztneve miatt, de a Wikipédia szerint ez eredetileg csak egy belső poén volt, és a név inkább köszönhető a Charlie című havi képregénymagazinnak, amely az angol Peanuts híres képregényét közölte franciául, amelynek főszereplője Charlie Brown volt. Akit a Hebdo rajzolói is imádtak. (Igen, a Snoopy-s Charlie Brown.) De ha Charlie Brown aranyos,

miért ilyen pofátlan a Charlie Hebdo?

Egyrészt mert ez hagyomány a francia kultúrában, mesélte a Francia Intézet igazgatója, aki egyébként nem tartozik a Charlie Hebdo olvasótáborába, sietett leszögezni még az elején. A szatíra, a pamflet, az – akár obszcén – karikatúra több száz éve része a francia közéletnek.
 
A merénylet egyik meglepő következményeként Franciaországban megugrott a kereslet a Voltaire-kötetek iránt – árulta el a Francia Intézet igazgatója, aki annak tudta be az eladási számok növekedését, hogy a Charlie Hebdo-gyilkosságok kapcsán a tévékommentátorok gyakran emlegették az irónia és gúny klasszikus mesterét, aki gyakran bírálta az egyházat is. 
 
Az új Charlie Hebdo egyik fő rajzolója, 2009 óta kiadója és résztulajdonosa, Stéphane „Charb” Charbonnier a sokszínű francia baloldal közös platformjának szánta a lapot azzal együtt, hogy a karikaturisták a prominens balosokat sem kímélték.
A lap fő célja pedig a laicitás védelme a közéletben, ami szintén bő kétszáz éves hagyomány Franciaországban, ezért rajzceruzájuk egyaránt beleakadt a keresztény, az iszlám vagy az izraelita vallásba.
 
Nekimentek minden szimbólumnak, most viszont ők váltak szimbólummá – állapította meg keserűen nemrég Luz, a lap egy másik híres karikaturistája, aki Charbbal ellentétben megúszta a január 7-i öldöklést: születésnapja miatt késett aznap a szerkesztőségi értekezletről. Egy másik karikaturista megjegyezte, hirtelen mennyi rajongójuk lett, pedig ő már alig várja, hogy a többség kezdje ismét utálni a lapot.

Szabad-e pofátlanul sértegetni?

Avagy hol a határa a szólásszabadságnak? – vetődött fel többször is a kérdés. 
 
A szólásszabadság nem abszolút jog, mert nem kizárólag azt érinti, aki él vele, ezért legitim módon korlátozhatja másnak az élethez vagy éppen a magánélethez való joga – mondta Dan Eugen Rațiu, a BBTE filozófia karának oktatója (a címlapkép jobb szélén). Jogosan hallgattatható el például a felbujtás bűncselekményre, viszont a blaszfémikus karikatúrák betiltása nem vezetne a kívánt eredményre, mert Rațiu szerint ezek csak alkalmi ürügyek a dzsihádisták számára, akiket az egész életformánk irritál.
 
A francia jog nem is bünteti a blaszfémiát, vallások és egyházi vezetők bírálatát vagy gúnyolását, a híveket viszont nem szabad hitük miatt támadni – tette hozzá Mihnea Măruță újságíró. Michel Houllebeque írót például felmentették abban a perben, amit azon kijelentése miatt indítottak ellene, hogy az iszlám a leghülyébb vallás, de Brigitte Bardot-t elítélték, amiért azt írta, hogy a muszlimok elpusztítják Franciaországot.
 
Hogy a szólásszabadság az úgynevezett szabad világban sem mindenhol vagy mindenkor egyforma, azt jól illusztrálja, hogy Baudelaire-t annak idején azért perelték be, mert úgymond népszerűsíti a vámpirizmust (jelentsen ez bármit), míg a vámpírok mindenféle ábrázolása ma a tömegkultúra egyik legfőbb bevételi forrása – magyarázta Rațiu. A Charlie Hebdo pedig manapság meg sem jelenhetne a sajtó- és véleményszabadság élharcosának tartott Egyesült Államokban – tette hozzá Horea Avram művészettörténész.
 
Ahol nem abszolút a sajtó- és szólásszabadság, ott nem demokratikus az állam, ez a szabad társadalmak alapja – vélte Doru Pop, vizuális kommunikációval foglalkozó egyetemi tanár, aki szerint a hivatásos újságírók ezért privilégiumokat, illetve plusz védettséget élveznek / kellene élvezzenek a szólásszabadság terén. Szerinte a Charlie Hebdo sem a híveket vagy a szavazókat támadta, hanem az ideológiákat és a vallások fundamentalista vonásait.

A szólásszabadság magja politikai, 

célja a tekintély korlátozása, mondta Rațiu. Ha valaki megsértődik azon, hogy számára fontos tekintélyt kezdett ki valaki, akkor ez az érzése teljesen jogos, de nem teremt semmilyen jogalapot az illető cikk, szerző vagy kiadvány betiltására, a szólásszabadság korlátozására.
 
A szólásszabadságnak az a haszna, hogy biztosítsa a hatalom mindenkori bírálhatóságát, támadhatóságát – egészítette ki Cornel Vîlcu egyetemi tanár, aktivista, aki szerint akkor élünk fair módon ezzel a jogunkkal, ha mindig a nálunk erősebbeket és nem a gyengéket bíráljuk.
 
Hogyan látja mindezt egy iskolázatlan, de józan paraszti ésszel és mély vallásossággal megáldott, 85 éves román falusi néni? Nagyijának szavait Bogdan Rădulescu színész, szatirikus tévéműsorok készítője idézte, és aratott velük osztatlan sikert: ha a karikaturisták bármivel vétkeztek, hagyni kellett volna, hogy majd Isten ítéljen felettük. De ha ezek rájuk támadtak, és lelőtték őket, akkor az Isten most egyiküket is, másikukat is el kell, hogy ítélje.
 
Charlie Hebdo Kolozsváron
 
Mihai Goțiu, Dan Eugen Rațiu, Mihnea Măruță, Doru Pop, Horea Avram, Mihai Pop
 
Ahogy a szólásszabadság nem egyforma, úgy a franciaországi muszlimok sem, hangsúlyozta a Francia Intézet vezetője, és gyorsan hozott két nagyon eltérő példát. Pályája elején periférikus lakótelepeken dolgozott muszlim fiatalokkal, akik közül sokan nem rendelkeztek a párbeszédhez szükséges verbális eszközökkel. Ha a baráti körükből valaki olyasmit mondott, amivel nem értettek egyet, ezt gyakran úgy jelezték, hogy egyszer vagy ismételten meglökték az illetőt.
 
Ehhez képest a Paris Saint Germain futballklub katari menedzsere magánrepülőjén és Je suis Charlie kitűzővel a mellén sietett vissza Párizsba az óriási tüntetésre. Bár még nem tud jól franciául, intenzíven tanul, és sajtótájékoztatóin nem angolul, hanem mindig franciául szólal meg. A muszlimok nem is mind arabok, figyelmeztetett az igazgató egy futballsztárral: Franck Ribéry felnőtt fejjel, 2006-ban tért iszlám hitre. 

Masszív képmutatás a szólásszabadság nevében

Ha a szólásszabadság kérdésében nem is értettek teljesen egyet, a hazai képmutatásról osztották egymás véleményét a megszólalók, ahogy szóhoz jutottak. Eleve képmutatás szólásszabadságról beszélnünk egy olyan országban, ahol egyetlen központi, példányszám vagy nézettség alapján mérvadó kiadvány szerkesztősége sem teljesen szabad, és mindennapi gyakorlat az öncenzúra – dobott mindenkit egy kalapba Mihnea Măruță.
 
Szinte mindenki megemlítette a hazai politikum képmutatását, amely a szólásszabadság elleni merényletnek nevezte a gyilkosságokat, másnap pedig a széles körű megfigyelést engedélyező Big Brother-törvényt szorgalmazta. Most mindenki a szólásszabadságról hozsannázik, de a gyakorlatban csak akkor tűri, ha saját álláspontját hallja vissza, és ez gyakran nem is tudatos – vélte Mihai Goțiu újságíró, aktivista, akinek elsősorban a hatóságok képmutatása fáj. 
 
Megkérdezte például a kolozsvári tüntetéseken megismert csendőri vezetőket, támogatják-e a francia diákok szolidaritási menetét, és persze igennel válaszoltak. Miközben azt a gyilkosságok után olyan gyorsan jelentették be és szervezték meg, hogy képtelenség volt a törvény előírta határidőt betartani, vagyis az akciót előtte legkevesebb három nappal bejelenteni. 
 
Ehhez képest a csendőrség több helyi civil megmozdulást betiltott (a verespatakosok fel is hagytak a bejelentéssel), illetve Bukarestben megbírságolta azt az aktivistát, aki egyedül, mindössze két Dan Perjovschi-rajzzal ment a kormányszékhely elé tiltakozni a beterjeszteni kívánt Big Brother-törvény ellen. Ráadásul nem is tüntetés, hanem tüntetés szándéka miatt bírságolták meg.
 
Cornel Vîlcut is az a gyorsaság lepte meg, amivel a szólásszabadságot a hazai titkosszolgálatok egyből rendőrállami eszközökkel védték volna meg, illetve ahogy egyesek iszlamofóbiából lettek azonnal Charlie-k a Facebookon, majd egyből pálfordultak, amint azt olvasták, hogy a Charlie Hebdo románokat is kifigurázott.
 
Charlie Hebdo Kolozsváron
 
Balra lent Cornel Vîlcu és Alex Boguș
 
Alex Bogușt az borította ki, hogy a párizsi felvonulás élén olyan politikusok is ott villogtak, akik maguk is korlátozták a sajtószabadságot, míg Bob Rădulescu színész azokon az ultraortodox „hívein” szórakozott, akik azt ígérték neki, miután a YouTube-on szaftosan kifakadt az ortodox egyházra, hogy saját maguk fogják őt „megszodomizálni”. 
 
Képmutatás nem tudomásul venni az arab magaskultúra törékenységét egy másik, domináns kultúra kebelén – vélte Mihai Pop galériás, aki a terroristák társadalmi státusához hasonlóval rendelkező művészről mesélt. Az illető arab származású, Franciaországban született, de francia állampolgárság nélkül, miközben anyanyelve a francia, és felnőtt fejjel kezdte kutatni az iszlám művészetet. Ő úgy gondolja, a Charlie Hebdo Mohamed-karikatúrái azért sértőek, mert egyszerűsítő, kvázi középkori képet sugall az egész iszlám kultúráról.
 
Engem meg az a képmutatás zavart, amellyel a francia állam meglett felnőtteknek megengedi, hogy dedós vicceket közöljenek, de egy 16 éves tinédzsert bíróság elé citál, amiért dedós módon parodizál egy Charlie Hebdo-karikatúrát. Egy eleve gyanús, az elmúlt egy hétben nagyobb szigorral elővett jogszabályra hivatkozva, amely tiltja a „l’apologie du terrorisme”-t, a terrorizmust védő beszédet.
 
Benoit Bauvoset erre mindössze annyit mondott, nem ismeri még az ügyet, és korábbi eseteket próbált tisztázni. Közölt viszont egy jó hírt: a szólásszabadságos kerekasztal folytatódik, mivel egyrészt mindenkiben jóval több téma és vélemény szorult, mint amennyire idő volt, másrészt a Kolozs megyei sajtósok szakmai egyesülete a Francia Intézetben, január 29-én akar beszélgetni ugyanerről. Ahova mindenkit szeretettel várnak délután hattól.
 
És ahol a párhuzamos igazságok egymásra zúdítása mellett (Rarița Zbranca megjegyzése) remélhetőleg úgy is érvényesítjük a szólásszabadságunkat, hogy a nőket is végighallgatjuk. Most kevés lány szólalt meg az Ecsetgyárban, de még a meghívottak is többször úgy fojtották beléjük a szót úgy, hogy észre sem vették.
 
És ugyan nagyok sok minden egyébről is szót ejtettünk az Ecsetgyárban, de még mindig nem beszéltünk eleget a Charlie Hebdóról.

 

Hirdetés