Diplomácia

Furcsa volt azt látni, hogy egy elvileg szuverén európai országban a távoli szövetséges küldötte házi feladatot diktáló szigorú tanárnőként sorolja az országa által elvárt teendőket az ország vezetőinek.
Hirdetés

„Akiknek eszük ágában sem volt kikérni maguknak a leereszkedő stílust. Ismételjük: nem a Nuland által elmondottak tartalma problémás – a korrupció igenis nemzetbiztonsági kockázat, bár gyanítjuk, hogy elsősorban saját hazája nemzetbiztonságát tartja szem előtt –, ugyanakkor jelen sorok írójának óhatatlanul is az jutott eszébe, hogy ezelőtt két-háromszáz évvel hasonló lehetett egy találkozó menete a havasalföldi vezetőkkel, amikor a Fényes Porta küldötte méltóztatott ellátogatni a vazallus tartományba, és kiosztotta a feladatokat.

Igaz, emlékszünk arra a kiszivárgott beszélgetésre is, amely Nuland és a kijevi amerikai nagykövet között zajlott, és amelyben az esetleges ukrajnai európai uniós közvetítés kapcsán Nuland asszony a lehető legdurvább négybetűs angol szót használta az EU kapcsán, jelezve, mi a véleménye Európáról úgy általában.

Mindazonáltal a Budapest és Washington közötti haragszomrád sem alternatíva – az üdvös megoldás valahol középen lenne. Ahol mindkét fél a diplomáciai játékszabályokat betartva, korrektül, valóban stratégiai szövetségesként viselkedik, nem pedig a szabadságjogokra potenciálisan veszélyes titkosszolgálati megfigyeléseket is kikövetelő nagyhatalom – meghunyászkodásra kényszerülő kisállam viszonyrendszer mentén.”

Hirdetés