„A franciaországi terrorcselekmények után még hármat sem kukorékolt a kakas, a román hírszerzők, de a kormány is, a nemzetvédelem megerősítésére hivatkozva, előjöttek azzal, hogy égetően szükségük van a Nagy Testvér-törvényre, pontosabban a polgárok korlát nélküli lehallgatására, figyelésére, ha nem akarjuk, hogy a muzulmán fanatikusok mifelénk is lövöldözzenek. Fittyet hányva arra, hogy sokévi kutakodás után még az eszes többségiek sem találtak ebben az országban egy olyan építményt, alkotást, amelyet a nemzet szimbólumaként a fránya terroristák lerombolhatnának, de a lapok sem a mérhetetlen szólás- és gondolatszabadságukról híresek, hát nemigen lenne mifelénk mit robbantgatniuk. Persze, azt senki sem állítja, hogy nincs szükség a hírszerzők részéről éber figyelemre, de ez nem jelenti azt, hogy kényük-kedvük szerint félreseperhetik az emberi jogokat, belegázolhatnak a polgárok életébe, mindennapjaiba.

De mifelénk nem és nem, a Nagy Testvérnek el kell jönnie, hogy csend és rend legyen az országban. Az elköltött összegeket és az ezer lakosra jutó hírszerzők számát tekintve igencsak jól állunk öreg kontinensünkön, s arról is zeng a fáma, hogy a felszereltséggel sincs különösebb gond, a távközlési különleges osztály azt hallgathat le, akit akar. És teszik is. Mert ebben, a jogállamiságtól távol lévő országban a nagy gond, hogy félretesznek minden előírást, és az adófizető polgárokat úgy figyelik, ügyelik, mintha az ország ellenségei lennének. Különösen a magyarokat, nehogy ellopják Erdélyt.”