„Ami Párizs városában január 7-én megesett, az egyáltalán nem a cselekmény lélegzetszegő primitivizmusa, brutalitása okán ad jogot és alkalmat egy nagy kontinentális önvizsgálat elhalaszthatatlan szükségességére. Előzményei és várható következményei miatt a 2. világháború utáni Európa egyik mérföldkövének tekintendő. Itt már Európa jövője a tét.

Igazuk volt és van azoknak, akik idejében figyelmeztettek az európai keresztény gyökerek megtagadásának önpusztító veszélyeire. Még inkább igaza van a bevándorlást oly szemforgató képmutatással felkarolókat elítélő nemzeti politikának, mely ráirányítja a figyelmet arra, hogy Európát már voltaképpen nem európai politikusok és európai érdekek vezetik, hanem a leghitványabb álliberalizmus köpönyegébe öltözött globalista mohóság és szemlélet. Ez pedig éppen az öreg kontinens kulturális hagyományaiból fakadó értékeket akarja elpusztítani: a kereszténységet és a kontinens nemzeti sokszínűségét, amin egy pillanatig sem szabad a fából vaskarika multikulturalitást érteni. Mert bár szép a kultúrák békés együttélésének eszménye, de csak akkor, ha mindenik odahaza, a saját szülőtáján virágzik.

A nyugati világot szinte megfojtó, rabszolga-kereskedelemre emlékeztető bevándoroltatás, íme, megtermi a maga mérgező gyümölcseit, s felhívja a figyelmet arra, hogy Európát, az európai településeket nagyon veszélyes gettókkal telerakni, még akkor is, ha az olcsó munkaerő jól jön a profitot hajhászó kufár világnak. A nyugati világ, főleg pedig Európa eliszlámosodása már az ajtón dörömbölő veszély, s ne higgye senki, hogy a betelepedő, megalázott, de rendkívül szapora török, arab és egyéb tömegek nem fogják előbb-utóbb legyűrni Nagy-Britanniát, Franciaországot, Németországot s aztán sorban a többit.”