Alsóneműben metróztak Bukarestben

Ezren jelentkeztek be, alig néhány tucatnyian vettek részt a Romániában felháborítónak számító eseményen.
Hirdetés

Habár az esemény Facebook-oldalán közel ezren jelezték részvételüket, vasárnap alig néhány tucatnyi fiatal vett részt a Romániában első ízben megtartott, No Pants Subway Ride, azaz Metrózz gatyában elnevezésű, viccesnek szánt eseményen.

Mivel Romániában csak Bukarestben van metró, értelemszerűen csak ott lehetett megrendezni a heppeninget. Ennek a lényege az, hogy a résztvevők levetik nadrágjukat, szoknyájukat, kinek ami van, aztán

alsónadrágban, bugyiban metróznak egyet.

Az első No Pants Subway Ride-ra 2002-ben került sor New York-ban, az Improv Everywhere nevű heccbrigád szervezésében. Akkor heten vettek részt, a végén nyolc személyt őrizetbe vettek a hatóságok rendháborítás miatt de később mindenkit elengedtek. Azóta világszerte több mint hatvan városban tartanak nadrágmentes metrózást, mindig januárban.

A bukaresti metrót működtető Metrorex természetesen mereven ellenezte az eseményt, a meghirdetése után közleményt is kiadtak, amelyben leszögezik, hogy a nadrág nélküli metrózás

erkölcstelenség és tiszteletlenség a többi utassal szemben,

és kilátásba helyezték, hogy a rendőrséggel vitetnek el mindenkit, aki nadrág nélkül merészel metrózni.

A morális és polgári öntudat eme rettenthetetlen megnyilvánulásának hatására vagy sem, de a szervező Nefiresc (Szokatlan) akciócsoport közölte, hogy a résztvevők ne bugyiban, tangában, hanem boxerben, rövidnadrágban utazzanak.

Aztán megtörtént Az Esemény, a fiatalok jól megmutatták a begyepesedett időseknek, akik viszont szállították a helytelenítő pillantásokat és beszólásokat. Az egyik fiatal egyenesen „kulturális megnyilvánulásnak” nevezte az eseményt, de bővebben nem fejtette ki, mire gondolt. Egy idős hölgy még piszkálta is az egyik fiatalembert, szerinte

teljesen meztelenül kellene utaznia,

Hirdetés

mert úgy jobban buknának rá a nők.

Csárlizás is volt, mert ugye, szólásszabadság, büszkén emelkedett a magasba a Je suis Charlie felirat egy csillogó szemű lány kezében.

A beígért rendőrségi megtorlásból sem lett semmi, egyetlen résztvevőt sem bírságoltak meg vagy vezettek el bilincsbe verve az egyenruhások, habzó szájú utasok sem vertek agyon senkit. Románia újabb nagy lépést tett a civilizálódás és nyugatosodás rögös útján.

Fotógaléria itt.

 

Hirdetés