Leszerelhető a közös ellenség?

A bevándorlókat vonzó Nyugatnak valahogy meg kell értetnie a terrorszervezetekkel, hogy senki, a legelszántabb fundamentalista sem nyer (megbecsülést vagy jobb életet) azzal, hogy lemészárol néhány gyanútlan járókelőt.
Hirdetés

„A New York-i ikertornyok 2001-ben történt megtámadása óta állandó téma a civil lakosság biztonságának növelése, történtek is bizonyos intézkedések – ezeket sem fogadta egyöntetű helyeslés –, de a fenyegetettség nem hárult el, sőt, egyre gyakoribb. A szigorúbb megfigyelések és ellenőrzések éppen az alapvető emberi értékeket, a szabadságot, a magánélethez való jogot sértik, arról nem is beszélve, hogy nem lehet minden ember mellé rendőrt állítani.

Pozitívum, hogy a terrorveszély egy táborba terelte még a konfliktusban levő orosz és az ukrán, zsidó és palesztin államot is, de vannak jelei az egymás iránti bizalom megrendülésének is, és ez már aggasztó. Spanyolország máris síkraszállt a szabad utazás korlátozása, a határellenőrzések visszaállítása mellett, és több francia politikus egyetért ezzel. Romániában több civil szervezet az úgynevezett Big Brother-törvény elfogadását sürgeti, más egyesületek hevesen tiltakoznak ellene; a hírszerzők szerint minket nem fenyeget közvetlen terrortámadás, de igen valószínű, hogy a schengeni térséghez való csatlakozásunk a bizonytalan jövőbe tolódik.

Egy biztos: a bevándorlókat vonzó Nyugatnak valahogy meg kell értetnie a terrorszervezetekkel, hogy senki, a legelszántabb fundamentalista sem nyer (megbecsülést vagy jobb életet) azzal, hogy lemészárol néhány gyanútlan járókelőt. Ez amúgy mindannyiunk érdeke is.”

Hirdetés