Románia összes eddigi elnöke, függetlenül attól, miként viszonyult a vallási tematikához, hivatala átvétele után tiszteletteljes viselkedést mutatott

az Ortodox Egyház iránt.

Még Ion Iliescu, a „szabadgondolkodású elnök” is részt vett egy sor vallási ceremónián. Traian Băsescu, az à outrance haladó szellemű liberális, ahogy magát egy 2004-es MTV-s választás előtti vitán jellemezte, fontosnak tartotta, hogy minél több misén és templomi búcsún lássák és csodálják. Ion Iliescu azért megmaradt egy protokolláris konvencionalitás korlátain belül. Traian Băsescu esetében úgy tűnt, ő minden áron minél népszerűbb akar lenni, állhatatlan módon öltve magára bármilyen lehetséges képet. Míg előbbinél állami konvencióról volt szó, utóbbinál hatalomgyakorlási technikáról. A hagyománytisztelő Emil Constantinescu az őszinteség külön esetét képezi, de úgy tűnt, ő inkább a háborúk közötti modellt idézi fel, melyben a BOR (Román Ortodox Egyház – a szerk.) bizonyosfajta elsőbbséggel rendelkezett.

Klaus Johannis valami újat hozott ebbe az összképbe. Miután január 4-én részt vett a nagyszebeni ortodox érseki katedrálisban tartott vasárnapi liturgián, bejelentette, hogy rendszeresen részt fog venni „a hazánkban törvény által elismert felekezetek vallási ceremóniáin”. A kijelentés egy felekezetekkel kapcsolatos politikára utal, a szó igazi értelmében. De itt már nem egy egyszerű protokolláris konvencióról van szó, mint ahogy populizmusról sem, hanem a társadalomhoz való viszonyulás új formájáról. Részvételének komolysága egy kis megjegyzéséből derül ki: „A Román Ortodox Egyház törvényei szerint, lutheránus keresztényként, csak a liturgia első részén veszek majd részt, mely az evangélium felolvasásával zárul.”

De legalább ennyire figyelemreméltó az is, hogy úgy tűnik, Klaus Johannis elnök még Emil Constantinescuhoz viszonyítva is újat hoz majd. Az összes felekezet vallási ceremóniáin történő rendszeres részvétel a törvények és az alkotmány előtti

teljes egyenlőségüket fejezi ki.

Természetesen az elnök a román állampolgárok többségének egyházával kezdte, de aztán arra utalt, hogy senkiről sem fog megfeledkezni.

Úgy tűnik, ez az újdonság a többfelekezetű régi Erdély szellemével kapcsolatos. Ennek a szellemnek valószínűleg nincs jobb leírása, mint Gyárfás Eleméré, a Római Katolikus Püspöki Tanács elnökéé, aki egy 1928-as, a felekezeti törvényről szóló parlamenti vita során a következőt mondta: „Az első rendszer az államegyházi rendszer, mely itt, az Ókirályságban létezett. Ez a rendszer volt a cári Oroszországban is. (…) A második rendszer a világi államé. (…) Ez az ideológia Franciaországból származik, ahol először hirdették ki a világi jelleget. (…) A harmadik rendszer a mi erdélyi rendszerünk, a történelmi egyházaival. Ez nem a világi állam rendszere. Az állam sem szakította meg kapcsolatait az egyházakkal, hanem elismeri azokat. (…) Azt hiszem, a román államnak is felekezettelennek kell lennie és nem lehet államegyháza. Szenátor urak, ennek az erdélyi felfogásnak a megértéséhez, a különböző elismert egyházaival, ismernünk kell Erdély vallási fejlődését.”

A hivatalban lévő elnök nem adott részletesebb magyarázatot a gesztusára és valószínűleg nem is áll szándékában megtenni, de a fenti bejelentés tökéletesen illik abba

a „felekezetek nélküli állam” doktrínába,

melyet Gyárfás Elemér ismertetett, az a katolikus ember, aki bejelentette, lovagias kötelessége ezt a nyilatkozatot „az összes kisebbség nevében megtenni, felekezettől és nemzetiségtől függetlenül”. Ennek a koncepciónak az is előnye, hogy képes koherens választ adni a mindenféle árnyalatú világiasságért küzdőknek. Valóban, hogyan lehetne koherens módon megmagyarázni egyházi vezetők jelenlétét az elnök parlamenti beiktatási ceremóniáján? A világi állam, a szó szigorúan vett értelmében, nem képes teljes magyarázatot adni erre, ezzel szemben a felekezettelen állam doktrínája igen.