Idén is siralmasak lesznek a bérek

Minimális fizetésnövekedés várható. Eközben még az erdélyi, illetve partiumi megyék között is hatalmas a bérszakadék.
Hirdetés

Enyhén nőnek csupán az idei év folyamán a fizetések, miközben mindössze 0,2 százalékponttal 5,1 százalékra csökken a munkanélküliségi ráta, és a foglalkoztatottak száma 72 ezerrel 4,58 millió főre nő – derül ki az Országos Előrejelzési Bizottság (CNP) prognózisából.

Az erdélyi és partiumi megyékben átlagosan mindössze 5-6 százalékos fizetésemeléssel kell számolni. Az előrejelzések szerint a legszerencsésebbek a Vâlcea, Olt és Temes megyei alkalmazottak lesznek, akik jelenlegi bérüknél 6,7-7,3 százalékkal visznek majd többet haza.

A Temes megyeiek amúgy is igen jó helyzetben vannak, itt ugyanis az egyik legmagasabb az átlagbér országos viszonylatban, s ez az érték a 2015-ös esztendő végére eléri majd az 1927 lejt, aminél többet csak Ilfov megyében (2182 lej) és Bukarestben (2571 lej) keresnek.

Erdélyi viszonylatban Kolozs megyét nevezhetjük még kiemelkedőnek, ahol idén átlagosan 6 százalékkal bővülhetnek a fizetések, elérve az 1881 lejt. Brassó megyében eközben a 6,1 százalékos növekedés 1661 lejes, Arad megyében a 6,4 százalékos bővülés 1576 lejes, míg Maros megyében az 5,8 százalékos előrelépés 1543 lejes átlagbért fog eredményezni.

Hirdetés

Az ország leggyengébb fizetései a 2015-ös évben a prognózis szerint Hargita megyében várhatóak, ahol az átlag 5,3 százalékos fizetésemelés is alig 1202 lejes fizetést hoz majd. Nem áll sokkal jobban Bihar megye sem, ahol 1261 lejt, azaz a tavalyinál 5,7 százalékkal többet vihetnek haza az idén az alkalmazottak.

További adatok az alábbi linken.
 

Hirdetés