De mit kezdjünk a romákkal?

Civil stratégiák és egók ütköztek annak évfordulóján, hogy négy éve lakoltatták ki Kolozsvárról az egyik roma közösséget. Kolozsváron lakni kiváltság?
Hirdetés

Kolozsvár úgy próbálta meg eltüntetni a mélyszegénységet és a romákat a városból, hogy előbb gazdasági, majd jogi-rendőri eszközökkel kikényszerítette őket a belvárostól 8 km-re lévő pataréti szeméttelep környékére. Ahol mára egy legalább 1500 fős gettót sikerült kialakítani.

Patarét környékén négy különböző történetű és jellegű roma közösség él, a legrégebbi 40, a legújabb kerek 4 éve lakik a mérgező közegben. Távol az iskoláktól, egészségügyi ellátástól, a lehetséges munkahelyektől és a „civilizált” többségtől, amely persze a feltétlen és azonnali integrációt várja el tőlük. 
 
A két legrégebbi kolónia, a Dallas és a szemétgödrön megtelepedett közösség az 1970-es évektől próbál a kolozsváriak hulladékából megélni. Ide költöztek a ’90-es években azok a szakképzetlen roma munkások és családjaik, akiket a leépítések első hullámai rögtön kisepertek az ipari létesítmények biztosította állásokból és a városból. 
 
A városvezetésnek semmilyen elképzelése nem volt, hogy mit kezdjen ezekkel a közösségekkel, majd hallgatólagosan de nagyon is tevőlegesen a gettósítást választotta stratégiaként. A Cantonului utcai viskókat már azok a romák építették, akiket a 2000-es évek elején telepítettek ki a hatóságok a város különböző részeiből. Mivel akkoriban pörgött fel a fogyasztói kultúra és a vele járó hulladéktermelés, a Cantonului utcaiak egy részét a helyi köztisztasági vállalatok foglalkoztatták, más része építkezéseken próbált feketemunkát szerezni.
 
Progress in regress
 
2010. december 17-én pedig a városvezetés a legnagyobb 21. századi disznóságát követte el saját polgárai ellen: mintegy 350 főt lakoltatott ki a szinte belvárosinak számító Coastei utcán maguk építette (változatos minőségű) lakásaikból Patarétre tíz, úgynevezett moduláris házba. Egy házban négy, 16-18 négyzetméteres szoba van (ennyit kapott egy-egy család) és egy alig két négyzetméteres fürdőhelyiség, vagyis 20-40 személyre jut egyetlen mosdó. 
 
Arról, hogy a magát a városi lakosság elfogadott részének tekintő közösség kitelepítése miért etnikai tisztogatás és gettósítás, hogy magát a kilakoltatást a hatóságok mennyire embertelen, aljas és kifejezetten törvénytelen módon hajtották végre, itt lehet bővebben olvasni. A Coastei utcai romák közül mintegy 270-en beperelték a városházát, de hiába nyerték meg a pert, és kötelezte jogerős ítélet a városházát, hogy megfelelő lakást és fejenként kétezer eurós kártérítést fizessen nekik, a városvezetés perújrafelvételt ért el. Azaz jövőre kezdődik újra az egész jogi hercehurca. 
 
A városvezetés a 2012-es választások és vezetőváltás óta hajlandó együttműködni a pataréti romák helyzetén változtatni kívánó civilekkel, akiknek korlátozott anyagi és emberi erőforrásaik eddig csak pontszerű, ideiglenes hatású beavatkozásokat tettek lehetővé. Vagyis a városháza csak két éve ismerte el, hogy a szegregáció baj és bűn, az oda száműzött közösségek saját erejükből nem tudnak kitörni az elszigeteltségből, hogy felzárkóztatásukat csakis az élet minden területére kiterjedő, átfogó és átgondolt programmal, jelentős külső erőforrásokat bevonva lehet egyáltalán elkezdeni.
 
Progress in regress
 
A 2010-es kilakoltatás negyedik évfordulóján, szolidaritásként annak áldozataival kiállítást és kerekasztal-beszélgetést szervezett a kolozsvári tranzit.ro. Míg a szolidaritás érzése egyértelmű, a segítő szándék a gyakorlatban egyáltalán nem az. Ezt a sokrétűséget tükrözi a kiállítás és az egész esemény címe is: Progress in regress (Haladás a visszafejlődésben) – Romák a posztkommunista kapitalista rendszerben
 
A tranzit.ro kiállítótermében egyaránt helyet kaptak 
 
  • annak a vizsgálatnak a videói, amely Bulgáriában, Romániában, Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon térképezte fel a romák helyzetét, 
  • annak a workshopnak a vizuális eredménye, amelyet Varga Erika divattervező, budapesti roma aktivista, a Glinda magazin szerkesztője tartott előző nap kolozsvári 14-17 éves fiataloknak alkotási technikákról és a kortárs divat politikai eszközként való felhasználhatóságáról,
  • Varga Erika által tervezett néhány ruha,
  • pár szöveg arról, hogyan hat az a tér és idő, amelybe a kolozsvári romák kiszorultak.
 
A beszélgetés is legalább ilyen sokrétűnek bizonyult csütörtök este, sőt konfliktusoktól sem volt mentes, mert a romák sorsát szívükön viselő civileknél sem teljes az összhang abban, milyen eszközökkel érdemes érvényesíteni a kirekesztettek jogát a munkához, lakhatáshoz, oktatáshoz, egészségügyi és szociális ellátáshoz. És van úgy, hogy a romák sem helyeselnek minden civil akciót.
 
A szegregáció és megbélyegzés lebontásának kreatív és tőlünk egyelőre távoli eszközétől indult a beszélgetés: Tordai-S. Attila, a tranzit.ro vezetője kérdezte a budapesti Varga Erikát az általa alapított Romani Design brandről. Ez már az a szint, ahol a roma identitás egyszerre válik a fogyasztói és a magaskultúra részévé:

ahol már sikk a roma.

Varga Erika roma népismeretet kutatott és tanított, aztán ötvös lett, kreativitását és népismeretét most a Romani divatmárka kidolgozásában ötvözi. Kutatja és menteni próbálja a roma öltözködéskultúrát, emelni szeretné a roma viselet presztízsét, segíteni kortársai roma identitásépítését, illetve romák és nem romák kommunikációját. 
 
Szerinte a magyarországi romák nagymértékben asszimilálódtak, közösségeik mindössze abban különböznek, épp hol tartanak tradícióik elvesztésében, illetve megőrzésében. És az a tapasztalata, hogy azok a roma közösségek, amelyek inkább megőrizték tradícióikat, sokkal sikeresebbek az önfenntartásban. Fontosnak tartja, hogy ruhái tükrözzék a roma hagyomány gazdagságát, megújulási képességét és kortárs voltát.
 
Varga Erika
 
Varga Erika
 
Négy éve működteti kis manufaktúráját Budapesten, kollekcióját idén a legnevesebb márkákat felvonultató Marie Claire Divathéten is bemutatták. Élete nem csupa sikersztori, korábban szkinhedek verték meg, mostani stúdiójának néhány szomszédja rasszista, de úgy véli, a Romani ruhák most futnak fel. Egyik menyasszonyi ruhájukat épp akkor vásárolta meg egy belgiumi pár, amíg ő Kolozsváron tartózkodott. 
 
A ruhákat abban a stúdióban lehet megvásárolni, ahol készítik őket, nemrég nyílt meg a webes boltjuk, és tárgyalnak galériákkal, múzeumok boltjaival, hogy ezekben is beinduljon az értékesítés.
 
A pataréti romák nagyon messze állnak egyelőre attól, hogy haute couture darabokkal hódítsák vissza Kolozsvárt. Amire leginkább szükségük volna ahhoz, hogy polgárnak tekintsék őket, az a születési bizonyítvány és személyi igazolvány, ezek nélkül nem férnek hozzá a szociális és egészségügyi ellátáshoz, és nagyon nehezen találnak munkát – vázolta Florin Stancu, a Coastei utcai romák közösségi szervezetének ügyvezető elnöke a legégetőbb problémáikat. 
 
Stancu szerint erre jön rá a többi, például a lakások állapota, illetve hiánya. (A problémákat szigorúan gyakorlati szempontból tálalta végig az este során, hidegen hagyták az elméleti meglátások a kapitalizmusról és az intézményi rasszizmusról.) Lakást építeni nem lehet európai alapokból – mondta Stancu, mert a kormány a csatlakozás előtt nem harcolta ki ezt a lehetőséget. Európai pénzekből mindössze felújítani lehet a lakásokat. 
 
Bessenyei Hajnalka, Adorjáni Júlia, Florin Stancu
 
Adorjáni Júlia és Florin Stancu
 
Együttműködnek a Pataréten most is dolgozó intézményekkel, civil szervezetekkel, a ROMEDIN programmal (a Desire Alapítvány új kísérlete arra, hogy a pataréti roma gyerekeket városi, sőt belváros iskolák, elit líceumok fogadják be), de Stancu szerint arra lenne szükség, hogy mindegyik szervezet csatlakozzon valahogy az erőfeszítésükhöz, aki annak idején részt vett az integrációs munkacsoportban. Mert hiába akar mind a négy pataréti közösség visszaköltözni a városba, nagyon jól tudják, hogy nem tudnak betagozódni a többségi közösségbe akkor, ha nincs munkájuk, sőt a szüleiknek se volt az elmúlt húsz évben: rettentő nehéz behozni 25 évet – magyarázza Stancu.
 
A gyerekek oktatása aggasztja leginkább őket: nagyon nehéz egy pataréti gyermeket többségi iskolába íratni, mondja Stancu, de sok lobbival és célzott programokkal meg tudják oldani.
 
Az elképzelések ott ütköznek, hogy ki hol és milyen eszközökkel áll(na) neki lebontani a problémahalmazt.

A lakáskérdés a központi gond,

érvelt Vincze Enikő, a Desire Alapítvány elnöke, mert akár az iskoláztatást, akár a munkavállalást vizsgálta különböző kutatások során, azt látta, hogy a területiség, a térbeli perifériára szorítás újratermeli az összes problémát és igazságtalanságot. 
 
Nyújthatnak a civilek különböző szolgáltatásokat a rászorulóknak, de ezek nem változtatják meg az intézményeket és azok mechanizmusait, például a szociális lakások elosztásának módját. Ezért irányul a közintézményekkel is szembemenő aktivizmusuk a lakhatás kérdéskörére és azokra a veszélyekre, amelyek a területi szegregációban rejlenek.
 
Fontos a személyes iratok kérdése is, de az olyan informális településeken, mint amilyen Patarét, az embereknek nincs törvényes állandó lakhelyük, ezért legfeljebb ideiglenes személyi igazolványt kaphatnak, amely csak korlátozott hozzáférést biztosít a munkaerőpiachoz és a szociális ellátó rendszerekhez.
 
Vincze Enikő
 
Tordai-S. Attila, Vincze Enikő, Simona Ciotlăuș és Bessenyei Hajnalka
 
A lakhatás bizonytalansága és a kiskeresetűek számára is elérhető lakások hiánya Kolozsváron egyértelműen a dzsentrifikáció következménye – jelentette ki Simona Ciotlăuș a Közös Arcvonal a Lakhatásért nevű akciócsoporttól. A csoportot bukaresti kilakoltatottak és rokonaik kezdeményezték, illetve olyanok, akiket kilakoltatás fenyeget, és csatlakozott több fővárosi és kolozsvári aktivista. 
 
Szerinte a lakhatási gondok egy része a nem roma lakosságot is sújtja, ez az egész város gondja: meglett harmincasok laknak társbérletben, és még úgy is kínlódnak, mivel a 200-250 eurónyi fizetésük mellett 100-150 euró egy szoba lakbére. A kilakoltatás veszélye tehát sok embert fenyeget.
 
Kilakoltatást nagyon könnyű elérni, de a kilakoltatottak lakhatását elképesztően nehéz megoldani – szűrte le Adorjáni Júlia abból, ahogy az általa képviselt Kolozsvár Metropolisz Övezet Közösségfejlesztő Egyesület dolgozott együtt más civil szervezetekkel és közintézményekkel. A kilakoltatottak elköltöztetéséhez nincsenek pénzügyi eszközök, nincsenek kidolgozott közigazgatási módszerek a magán- és közintézmények együttműködésére, és mindez tükrözi azt, hogyan gondolkodunk a szociális szolgáltatásokról – vélekedett.

A szociális lakás hatósági blöff

– derült ki, amikor szóba került mint lehetséges megoldás a kiskeresetűek számára. Nemcsak az a baj, hogy Kolozsváron kevés ilyen lakás van, de sikerült úgy elbonyolítani a megpályázásukat, hogy maga a bürokratikus folyamat is eltántorítja a rászorulókat, sokan fel is adják. A romák számára ezek kvázi elérhetetlenek, a városháza alkalmazottai nem segítenek az igénylésben, az iratok összeállításában, ráadásul a városházának maga felé hajlik a keze, mesélte Simona Ciotlăuș.
 
A kolozsvári önkormányzat megszavazta, hogy a példás teljesítményt nyújtó alkalmazottai három felettesük ajánlásával 50 extra pontot kapjanak az igénylési eljárás során, és ezzel előnyt élveznek akár a sürgős esetekkel szemben is. Kvázi szolgálati lakást kapnak olyanok, akik munkaerőpiaci helyzetük alapján megengedhetnék maguknak a bérlakást, a valóban rászorulók pedig ezzel a meritokratikus kritérium bevezetésével behozhatatlan hátrányba kerülnek a szociális lakásokért folyó „versenyben”. 
 
Ez nem egyszerű meritokrácia, hanem eugenika – fogalmazott sarkosan Alex Boguș, az egyik pataréti szociális program munkatársa. Ha ő igényelne szociális lakást, sokkal hamarabb megkapná, mint egy rászoruló család, háborodott fel, mivel neki van doktorátusa, ami 45 vagy 50 pontot jelent, míg egy gyerek a családban mindössze 2-5 pontot. 
 
Progress in regress
 
Úgy véli, Kolozsváron egyrészt a tér gyarmatosítása zajlik, a „nomádnak”, „vadnak”, „barbárnak” tekintett embereket kiszorítják a város szélére, területileg sarokba szorítják őket, de folyik az idő gyarmatosítása is: évekkel lökik őket ezzel vissza, például az oktatásban. Miközben az oktatás a kulcs: ha képzett vagy, hozzáadott értéket termelsz, kreatív, dinamikus, rugalmas vagy: Kolozsváron maradhatsz. Ha munkás vagy, mesterember, alacsonyabb a hozzáadott érték, amit termelsz: vár téged Beszterce vagy Zilah – fordítja le Alex Boguș a hatóságok hallgatólagos álláspontját.

Vidd a szegényeket, ha szegény vagy

Arról 1990 óta nem esik szó, hogy az anyagi és szellemi erőforrásokkal jobban ellátott települések vezetése gyakorlatilag elküldi a szociálisan problémás embereket a szegényebb településekre, amelyeknek se gazdasági, se politikai ereje nincs megoldani a problémát vagy ellenállni az ilyen közvetett betelepítésnek – ásott le a történeti gyökerekig Bessenyei Hajnalka, a beszélgetés moderátora. A ’90-es években így tisztították meg Brassót: a problémás közösségeket gazdasági eszközökkel kikényszerítették a környező falvakba, de ahol erős volt a falu vezetése, tovább „dobta” ezeket a csoportokat a még szegényebb településekre.
 
Ha a pataréti terület felértékelődik (és fel fog, mert országút, vasút és repülőtér közvetlen közelében van), az ottani közösségeket is el fogják hajtani például célzott ingatlanpolitikával – jósolja Vincze Enikő, ezért a civil aktivizmusban is újabb konfrontációkat vetít előre.
 
„Azok, akik nem kapnak állást a kolozsvári multiknál, akiknek nincs pénze kifizetni a 100-200 eurós lakbéreket, nem tűnnek mind el az erdőben, vagy halnak meg” – figyelmeztet Vincze. Ez szerinte 

tipikus intézményi rasszizmus: 

alacsonyabb rendűnek tekinteni emberek egy csoportját, és arra várni, hogy eltűnjenek a semmiben, hogy feloldódjanak a természetben. Ezért Vincze abban látja a civilek szerepét, hogy erre folyamatosan figyelmeztessék a hatóságokat, és akár konfrontatív módon kényszerítsék a meglévő erőforrások méltányosabb elosztására.
 
Például az új szeméttároló tervezésénél senki nem gondolt arra, hogy a meglévőnél olyan emberek élnek, akik a városnak hasznos tevékenységet végeznek: szétválogatják a hulladékot – rótta meg az önkormányzatot, ahonnan azt a választ kapta, hogy ez technikai pályázat volt humán oldal nélkül. Mivel ennek a többmillió eurós beruházásnak része a régi szeméttároló bezárása és a terület rehabilitálása, szerinte csak a körültekintés hiányzott, hogy beleírják a társadalmi vonatkozásokat. 
 
Vincze szerint ezzel segíthettek volna munkát találni a patarétieknek vagy a készülő, ökonak mondott tározónál, vagy máshol. Csak ahhoz reális, közösségi hasznot hajtó munkaként kellene elismerni a patarétiek szemétválogató tevékenységét (sokan közülük generációk óta ebből élnek). Vincze ezért az egyik rendszerproblémának a munka definícióját tartja, amelyből kizárunk egyes embereket, akiket a természet részeként fogunk fel: gombát szednek az erdőben, vagy összegyűjtik a hulladékot.
 
Progress in regress
 
Azért ne szálljunk el saját zseniális, szociálgazdasági ötletünktől: az, hogy sokan most a szemétválogatásból élnek, nem jelenti azt, hogy továbbra is ezt szeretnék csinálni – figyelmeztetett Simona Ciotlăuș.
 
A hatóságok elsősorban saját intézményeiket kellene rendbe tegyék – véli Alex Boguș –, mivel

„rasszistákkal nem lehet szociális munkát végezni”. 

A fiatal aktivista azzal vádolja a helyi szocmunkások egy részét, hogy empátia nélkül dolgoznak a patarétiekkel, ráadásul nem látják át a problémát mélységében vagy távlataiban.
 
Hatalmas kihívás bizalmi kapcsolatot kiépíteni a pataréti közösségekkel, tudatosítani bennük, hogy a segítőknek sincs mindenre válaszuk, és hálózatokat kialakítani azokkal a szakértőkkel, akik komolyan veszik a közösségben meglévő strukturális erőszakot – erősítette meg Adorjáni Júlia is. Fontos, hogy tudatosítsuk az „előjogainkat”, amelyekkel hozzájuk képest rendelkezünk, és a szakértők anélkül próbáljanak meg segíteni a pataréti romákon, hogy egyenlőtlen kapcsolatokat alakítanának ki velük. 
 
Vagyis be kell vonni az őket érintő döntésekbe, mert Adorjáni úgy látja, egy onnan induló gyereknek csak joga van, de lehetősége nincs, hogy úgy szemlélje az életet, ahogy mi: hogy a lényeges döntéseket mi magunk hozzuk meg. Ezért az ő egyesülete olyan integrált szociális beavatkozást készít elő, amely lakást ugyan nem tud adni, de minden más területet érint (személyi iratok kérdése, gazdasági helyzet, nővédelem, családvédelem) úgy, hogy a kétéves programot az ottaniak igényei alapján állították össze, és minden tevékenységről szóló 

döntésbe bevonják az érintett patarétieket.

Figyelembe veszik az ottani közösségek eltérő igényeit: az egyik közösség például ifjúsági klubot szeretne, ezt létre is hozzák, és olyan tevékenységekkel, amilyeneket a helyiek szeretnének. Hogy az ottani fiatalok együtt találjanak ki, döntsenek és valósítsanak meg dolgokat, sőt magának a klubnak a felépítésébe is beszállhatnak. Az egyesület tudatában van annak, hogy feszültségeket fog kelteni az ottani közösségekben az, hogy egy klub vagy egy szociális vállalkozás tevékenységét nekik maguknak kell majd kitalálniuk, de hosszú távon ez sokkal előnyösebb.
 
Németországi menekülttáborok tapasztalata is alátámasztja – mesélte Bessenyei Hajnalka –, hogy bármilyen magas színvonalon nyújthatnak szociális szolgáltatásokat kiszolgáltatott embereknek, ha nincs meg az alapvető bizalmi kapcsolat a rászoruló és a segítő személy között, és ha az előbbi nincs reális döntési helyzetben, akkor ezek a támogató szolgáltatások is elembertelenítik a haszonélvezőjüket.

Nem az utcán kell forradalmat csinálni,

jött elő újabb stratégiával Szakáts István, hanem a civileknek be kell szivárogni az önkormányzati testületekbe, és ott annyira megerősödni, úgy beépülni, hogy pótolhatatlanná váljanak. Hogy számítson a szavuk, esetleges lemondásuk, ha a városháza olyan szégyenteljes döntésre készülne, mint négy éve a Coastei utcai romák kilakoltatása – szűrte le Szakáts abból a tapasztalatából, hogy ő akkor kilépett minden önkormányzati bizottságból, és nem ért el vele semmit.
 
Progress in regress - Varga Erika ruhái
 
Most már nagyobb súlya lenne a lemondásának, mert kollégáival ő írja a városfejlesztési stratégia kulturális fejezetét, mondja, mire kiderült, hogy Vincze Enikő pedig a társadalmi befogadás fejezet kidolgozásában vett részt. És kész továbbra is utcára vonulni, ha a város nem fogadja el a stratégiát, vagy nem biztosít két év múlva is legalább akkora összeget a roma gyerekek iskolába szállítására és étkeztetésére, mint a most beinduló, részben helyi közpénzből finanszírozott ROMEDIN programban. Mert a Cantonului utcáról azért jár sok gyerek kisegítő iskolába, mert csak az biztosítja számukra a szállítást és étkezést.
 
Szakáts szerint minden további nélkül elfogadja a városháza a stratégiát, legfeljebb nem ülteti gyakorlatba. És akkor nem az utca a megoldás, hanem szövetségeseket kell keresni, szolidaritást kell kovácsolni, és ez nem látványos, sokkal inkább háttértevékenység, politikai alkudozás.

Kérdezzenek meg minket is, mielőtt utcára vonulnak

a mi jogainkért – kérte a jelenlévőket Florin Stancu, a Coastei utcai romák egyesületének vezetője, aki közvetlenül szembesült a városháza rasszizmusával, de végig óvakodott annak nevezni. Számunkra döbbenetes tapasztalatról számolt be: az utcai akciók nyomán a hivatalnokok a romákat agresszív emberekként könyvelték el, akikkel nem lehet párbeszédet folytatni. 
 
Nem akarják azt a képet kelteni magukról, hogy csak kérnek és követelnek dolgokat – mondta Stancu, mert tisztában vannak a kötelezettségeikkel, együtt akarnak működni a közintézményekkel, és mindent az általuk előírt szabályok szerint csinálni. Ezért azt szeretnék, ha az utcai akciók előtt a civilek kikérnék az ő véleményüket is, hogy mire volna igazán szükségük, mivel tudnak ők, a romák segíteni, és mivel lehet őket segíteni.
 
Progress in regress
 
Mert neki az a tapasztalata, hogy ha ők tüntetnek, akkor azt a városháza támadásnak érzékeli, és utána sokkal nehezebb bármit is kérniük vagy elérniük. Lehet, hogy minket utána behívnak a városházára stratégiát írni, de előttük a hivatalok ajtajai bezárulnak egy-egy megmozdulás után, ügyeiket holtvágányra tolják, beadványaikat a végtelenségig halasztják. Az aktivisták ezért gondolják át alaposan az akcióikat – figyelmeztetett Stancu.
 
Ott helyben annyit csináltunk, hogy aláírtunk egy beadványt a pataréti romák lakhatásának rendezéséért, miközben vendéglátónk, Tordai-S. Attila kérdésével zárult az est. Szerinte a kolozsvári civilek széles rétege szolidáris a romákkal, kérdés, hogyan lehet ezt erősíteni, illetve mit kellene tenni értük bent a városban. Mert valahol a mi hibánk is, hogy a Coastei utcai romákat kiköltöztették Patarétre, mondta, hisz az akkori polgármester úgymond a középosztály „védelmében”, ránk hivatkozva hozta meg a döntést.

Hirdetés