Klaus, Klaus, Big Brother is in the house!

Családias kis tüntetés zajlott vasárnap délben Kolozsváron. A szenátorok tettek róla, hogy a civilek ne a tévében nézzék Klaus Johannis beiktatását.
Hirdetés

Ugyan 750-en jelentkeztek be a Facebookon a ma déli főtéri tüntetésre, a helyszínen végül csak vagy 50 ember jelent meg tiltakozni az ellen a nemzetbiztonságinak mondott törvény ellen, amelyet pénteken szavazott meg a szenátus. Szerencsére a délelőtti havaseső után kisütött a nap, a szűk egyórás álldogálást így csak az erős szél tette kényelmetlenné.

Azért épp vasárnap délben vonultak utcára, mert ekkor iktatták be Klaus Johannist Románia államelnöki tisztségébe, és innen már rajta múlik, hogy kihirdeti-e a törvényt vagy sem. A civilek azt kérik, küldje vissza inkább a parlamentbe, illetve támadja meg az alkotmánybíróságon a most már csak Big Brother 3-nak nevezett törvényt.
 
Az összes párt frakciója által megszavazott törvény ugyanis lehetővé teszi az összes titkosszolgálatnak, a belügy- és védelmi minisztériumnak, a kormányőrségnek, a speciális távközlési szolgálatnak, az országos távközlési hatóságnak, hogy ha kérik, bírósági végzés nélkül belekukkoljanak bárkinek a számítógépes kommunikációjába. Vagyis bárkit gyanúsítottként kezelhetnek anélkül, hogy az ilyenkor szokásos, a büntetőjog által szabályozott jogi procedúrát lefolytatnák.
 
Tüntetés a Főtéren
 
A civilek azt remélik, hogy az alkotmánybíróság ezt a törvényt is alkotmányellenesnek nyilvánítja majd, mivel a hasonló szellemben született, a netes folklórba Big Brother 1 és 2 néven bevonult törvényeket korábban már elmeszelte.
 
Felháborítónak tartják továbbá a törvény megszavazásának időzítését is, szándékosságot látnak abban, hogy a szenátus pont akkor vette elő ezt a törvényjavaslatot (amelyről előre lehetett tudni, hogy kiveri a magánszférájukat féltők biztosítékát), amikor mindenki elvonulna a családjával pihenni, a nagy egyetemi központok kiürülnek.
 
A törvénnyel tételesen több baj van:
  • Túl nagy homályban, illetve a kedvezményezett hatóságok saját belátására hagyja, mikor és milyen módon férhetnek hozzá az internetszolgáltatók által tárolt bármely adathoz anélkül, hogy ehhez bírósági végzésre lenne szükségük. Meg kell indokolniuk, ennyi. 
  • Azt sem tisztázza a törvény, ki köteles adatot szolgáltatni ezeknek a hatóságoknak: gyakorlatilag bárki, mert a törvény úgy fogalmaz, minden közjogi és magánjogi entitás, amely információtechnológiai felszereléssel rendelkezik. Vagyis bármely cég vagy egyesület, amelynek van egy számítógépe, okostelefonja, táblagépe.
  • A törvény ezeket kötelezi arra, hogy megakadályozzák a hozzáférést saját infrastruktúrájukhoz azok számára, akik nem kapnak ehhez engedélyt. Vagyis ha valaki feltöri a számítógépedet vagy a honlapodat, jön utána egy titkosszolga is megbírságolni téged, mert nem előzted meg a támadást.
 
A virtuális magánszféra felszámolásának komolyságát néhány maszkos alak oldotta, aki jó taktikai érzékkel épp a tévéknek nyilatkozó tüntetők mögött foglalt helyett.
 
 
Tüntetés a Főtéren
 
 
 
Tüntetés a Főtéren
 
 
Tüntetés a Főtéren 
A Szeku és a 25 év gyakori felbukkanása sem véletlen, a Főtéren fél négykor kezdődött a színisek performansza, annak emlékére, hogy 25 évvel ezelőtt katonák és szekusok fegyvertelen civileket lőttek le itt a központban.
 
Bukarestben a parlament épülete előtt tüntettek:
 

Hirdetés