Szoborkabaré Váradon: se Szent László, se Ferdinánd. Mihály Vajda röhög a markába

A magyarok Szent Lászlót állítanák vissza. A polgármester a várost megszálló román királyt. A szocdemek liblingje Mihály vajda.
Hirdetés

Egyelőre megbukott a váradi városvezetés azon terve, hogy a főtéren helyezzék el Ferdinánd román király szobrát, mert a magyarok Szent Lászlót is, a PSD-sek pedig csak Mihály vajdát szeretnék ott látni. A nagyváradi önkormányzat vezetése Ferdinánd román király lovas szobrát akarja visszahelyezni arra a talapzatra, amelyen jelenleg Mihály vajda szobra áll, és egy erről szóló határozattervezetet terjesztett a helyi tanács elé. A csütörtöki ülés napirendi ponti vitáján Ritli László Csongor, az RMDSZ-frakció vezetője jelezte: Nagyvárad multikulturális város, ahol igen jelentős magyar közösség él, ezért szükséges lenne, ha a város főterén a magyar közösséget szimbolizáló jel is lenne, ezért javasolta, hogy a tervezetbe iktassanak be egy cikkelyt, mely kimondja, hogy nem csak Ferdinánd király, hanem Szent László szobra is visszakerül a főtérre. Hozzátett, hogy Szent László király Nagyvárad alapítója volt, emellett az ortodox egyház által szentként tisztelt Piroska apja is volt, jelezve ezzel azt, hogy Szent László király alakjával a román közösség is azonosulni tudna.

Az egyik szociáldemokrata párti (PSD) helyi tanácsos a napirendi pont vitáján azt javasolta, hogy Mihály vajda szobra maradjon a helyén. Ez utóbbi javaslatról érdemben nem folyt vita, hiszen többen is jelezték, hogy annak a szobornak az elköltöztetéséről már döntöttek a legutóbbi tanácsülésen.

A Szent László szobor visszahelyezéséről egy liberális tanácsos megjegyezte, hogy ez nem képezheti az előterjesztett napirendi pont tárgyát, erről az elképzelésről egy másik javaslat keretében, a jövőben kellene tárgyalni. Mircea Mălan alpolgármester kifejtette, hogy a Szent László tér felújítási terve már elkészült, azon már nem lehet módosításokat eszközölni. Rilti László javaslatát végül csak az RMDSZ frakció szavazta meg, négyen tartózkodtak, tizennégyen pedig ellene szavaztak. Viszont megbukott az eredeti előterjesztés is, mert tizennyolc szavazat kellett volna az elfogadásához, mivel azonban az RMDSZ és a PSD több tagja is ellene szavazott, így a terv csak tizenhat szavazatot kapott.

Ezt követően Ritli László Csongor feltette a kérdést: miután megbukott az eredeti terv, nyitva maradt az a kérdés, hogy Szent László szobra is kerüljön vissza a főtérre? A teremben többen is igennel válaszoltak erre a kérdésre.
 

Hirdetés