Tíz év után lezárul egy korszak Románia történelmében: december 21-én lejár Traian Băsescu államfő második ötéves mandátuma, és mivel az alkotmány értelmében egy személy csak két alkalommal töltheti be az államelnöki tisztséget, az eredetileg tengerésztiszti végzettséggel rendelkező politikusnak más vizekre kell hajóznia.
Az persze eddigi tevékenysége alapján egyértelműnek tűnik, hogy olyan messzire nem hajózik – lételeme a pörgés, az hogy mindig a politika első vonalában szerepeljen, azonban azokról az eszközökről, amelyek a legfőbb közjogi méltóság birtokosaként a rendelkezésére állnak, le kell mondania.
Olvasson még:
- Bréking: egy Dubajban rekedt Szeben megyei népművészeti együttes a miniszterelnök gépén repül haza…
- Varga László Edgár: Egy dohányipari óriás a füstmentes jövőért, avagy miért nincs Önnek semmiféle választása
- Hírek szerdán: Szebeni műemlék hídon akciózott Dorel, a mekkmester. A medvék már Bukarestben vannak
Az, hogy pályafutása miként folytatódik, egyelőre bizonytalan – az új párt, amely csakis az ő intését lesi, alig várja, hogy az élére álljon, de az még kérdéses, hogy milyen szerepet vállal benne.
Eddigi élete azonban – kis ráhagyással – nyitott könyv. Nézzük hát, honnan jött az elmúlt évtized egyik legrajongottabb/leggyűlöltebb román politikusa.
Egy fiatal tengerész mesés karrierje
Traian Băsescu a Konstanca megyei Basarabeni-ben született 1951-ben. Édesapja, Dumitru Băsescu katonatiszt volt, ezért a kis Traian több helyen végezte iskolai tanulmányait, annak függvényében, hogy a papát hova helyezték. Így az elemi iskolát Jászvásáron (Iași), a gimnáziumot viszont Bákóban végezte el.
Ami viszont későbbi pályafutása szempontjából meghatározó: a kisgyermekkorban megszokott tenger hívásának nem tudott ellenállni, így tengerésztiszti pályára adta a fejét. Ennek nyomán 1976-ban a fiatal, fess és még nem kopasz Traian átvehette az Öreg Mircse (Mircea cel Bătrân) egykori havasalföldi uralkodóról elnevezett konstancai tengerészeti akadémia oklevelét, amely feljogosította arra, hogy a román kereskedelmi flotta hajóin szelje a világtengereket.
A szeldesés előtt azonban még megnősült, feleségétől, Mariától két lánya született, 1977-ben Ioana, 1980-ban pedig Elena.
Karrierje eközben szélsebesen ívelt fölfelé, 1981-ben már hajóskapitányként teljesített szolgálatot a kereskedelmi flottában. Közben a kommunista pártba is beiratkozott, saját bevallása szerint ugyanakkor nem azon szent meggyőződésből, hogy csakis Lenin és Marx elvtárs tanai válthatják meg a világot, hanem azért, mert ez segítette az előmenetelét.
Ebben alapvetően nem is tévedett, 1984-ben kinevezték a Biruința (azaz Diadal) nevű hajó kapitányává, amelyen 1987-ig szolgált. Ekkor a kereskedelmi hajótársaság, a Navrom antwerpeni képviseletére nevezték ki. Ám még innen is volt feljebb: 1989-ben főosztályvezetővé nevezték ki a közlekedési minisztérium alárendeltségébe tartozó polgári hajózási felügyeleten. Ugyanezen év december 21-én azonban olyan események következtek be, amelyek alapjaiban rengették meg az országot – konkrétan megdöntötték a nacionálkommunista diktátor Nicolae Ceaușescu uralmát –, a mi Traianunk karrierje azonban olyan volt, mint a Drei Wetter Tafttal kezelt frizura: minden politikai széljárásban stabil maradt.
A rendszerváltás utáni Petre Roman-kormányban ugyanis már államtitkári rangban szolgált a közlekedési minisztériumban, csak azért, hogy aztán 1991 áprilisától 1992 októberéig előbb a Roman-, majd a Stolojan-kormányban töltse be a közlekedési miniszteri tisztséget. Eközben 1992-ben egy ideig az aradi Astra vagongyár igazgatótanácsának is tagja volt.
Képviselő, miniszter, főpolgármester
1992-ben a kommunista utódpárt Nemzeti Megmentési Front (FSN) színeiben szerzett képviselői mandátumot, és négy évig a képviselőház ipari bizottságának alelnöke volt.
1996-ban már a FSN-ből kivált Demokrata Pártban (PD) szervezte Petre Roman államfői kampányát – tevékenységének sikerét jelzi, hogy az államfőt 1996 és 2000 között Emil Constantinescunak hívták. Szerencsés csillagzata azonban ezúttal sem hagyta el: mivel a PD koalícióra lépett a jobbközép ellenzéki pártokkal, ismét csak a kormányban találta magát, és bár 1996 és 2000 között több miniszterelnök is regnált, egy pozíció mindvégig stabil maradt a kabinetben. Igen, eltalálták: Traian Băsescu közlekedési miniszter tisztségéről van szó.
2000 júniusában aztán pályafutása új irányt vett: a PD őt indította harcba Bukarest főpolgármesteri tisztségéért, amelyet meg is nyert, és 2004-ig ő irányította a román fővárost.
Eközben a 2000-ben ellenzékbe került Demokrata Párt D.A. néven (Dreptate și Adevăr, vagyis Igazság és Igazságosság) szövetséget hozott létre a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), és a szövetségnek Theodor Stolojan PNL-elnök mellett ő lett a társelnöke – lévén, hogy 2001-ben legyőzte Romant a PD elnöki tisztségéért vívott küzdelemben.
A megállapodás szerint Stolojant indították volna az államfői, Băsescut pedig a miniszterelnöki tisztségért. Azonban máig ismeretlen okokból Stolojan visszalépett, így az ismertebb Băsescu lett az elnökjelölt, Stolojan helyét pedig egy feltörekvő liberális politikus, Călin-Popescu Tăriceanu vette át.
A sajtótájékoztató, amelyen az erről szóló bejelentést megtették, örök időkre emlékezetes marad, Băsescu ugyanis nyílt színen elsírta magát Stolojan visszalépésének hírére, és addigi harcostársának egy „Drága Stolo” kezdetű mondatban vallott majdnem szerelmet.
Az állam hajójának parancsnoki hídján
A továbbiakban azonban megmutatta, hogy nem véletlenül vén tengeri medve, keményebb fából faragták annál, hogy ezen zavarba ejtő jelenet alapján vonjunk le sommás következtetéseket a jellemére nézvést.
A 2004-es államfőválasztást ugyanis annak ellenére is megnyerte, hogy az első fordulóban másodikként végzett Adrian Năstase addigi szociáldemokrata miniszterelnök mögött. Majd államfőként olyat húzott, hogy a komplett politikum csak nézett, mint Rozi a moziban: nem a parlamenti választást megnyerő szociáldemokraták jelöltjét, Năstasét bízta meg kormányalakítással, hanem Tăriceanut. Mindezt annak ellenére, hogy a PSD mellett a Román Humanista Párt (amely később Konzervatív Pártra változtatta a nevét) és az RMDSZ is ott állt, és többségben voltak a parlamentben. Csakhogy Băsescu háttértárgyalásokon lehasította őket a PSD-ről, és velük megerősödve már a D.A. szövetség került többségbe.
Băsescu már mandátuma elején közölte: nem passzív, szemlélődő, hanem aktív, „játékos” elnök akar lenni – ez a húzása is igazolta ezt, és egész későbbi államfői pályafutása is ennek a jegyében telt.
Például elvetette a viszály magvait saját maga és Tăriceanu között, amikor lemondásra kérte őt annak érdekében, hogy előre hozott választásokat írjanak ki, mert azt remélte, hogy a kormányoldal (elsősorban saját pártja) jelentősebb győzelmet aratna, és stabilabb kormányt tudna alakítani. Tăriceanu először hajlott erre, de végül arra hivatkozva, hogy lemondása instabilitáshoz vezetne, inkább miniszterelnök maradt. Ez abból a szempontból jó volt, hogy nem kellett újabb választásokra költeni, és a névjegyét sem kellett újra nyomtattatnia, viszont beállt az örihari állapot közte és az államfő között, aki a továbbiakban mindent megtett annak érdekében, hogy a koalíció összes pártjának keresztbe tegyen – persze a korábban általa elnökölt PD kivételével.
Elítélt kommunizmus, pártszakadás, konfliktusok
Băsescu többek között erőteljesen szorgalmazta a PNL és a PD összeolvadását, hogy ezáltal feledtesse el végképp a szocialista internacionáléból az Európai Néppártba átléptetett PD posztkomcsi múltját, ám a liberálisok nagy része hallani sem akart a frigyről, amely pártjuk végét jelentette volna. A PNL-esek egy része viszont – Stolojannal az élen – inkább Băsescuval tartott volna, ezért kiváltak a PNL-ből, létrehozva a Liberális Demokrata Pártot (PLD).
Eközben Băsescu egy másik projektet is elkezdett: Sorin Ilieșu rendező javaslatára 2006-ban úgy döntött, hogy hivatalos keretek között ítéli el a kommunizmust. Fölhatalmazta Vladimir Tismăneanu történészt, hogy egy kutatócsoport élén állítsa össze a kommunista rendszer bűntetteinek lajstromát. Az év decemberére el is készült a jelentés, amely részben a kisebbségek elleni atrocitásokra is kitért, az államfő pedig ünnepélyes körülmények között, a parlament ünnepi ülésén mondott elmarasztaló ítéletet a vörös diktatúra fölött.
A következő esztendő a botrányok éve volt: 2007 januárjában az ellenzéki szociáldemokraták – arra hivatkozva, hogy az államfő alkotmányt sértett – javasolták Băsescu tisztségéből való felfüggesztését. Az eljárás ilyenkor az, hogy a parlament szavaz az indítványról, és ha a többség megszavazza, az elnököt felfüggesztik tisztségéből – helyét addig a szenátus elnöke veszi át –, és népszavazást írnak ki. Amennyiben a polgárok úgy döntenek, hogy az államfő nem vétett semmit, akkor hivatalában marad, ha ellenben fordítva, akkor jöhet az előre hozott államfőválasztás.
A parlamentben végül a többség – 322 honatya – megszavazta a felfüggesztést, azonban nagy ívben pofára estek, az akkor még népszerű Băsescu ugyanis olyan kampányt vágott ki a korrupt politikai osztályt pocskondiázva, hogy az urnához járuló polgárok 74,48 százaléka a hivatalban maradására voksolt.
Ugyanebben az évben Tăriceanu viszonya olyannyira megromlott a Băsescuhoz hű PD-vel, hogy kormányátalakítást hajtott végre, amelynek során egyszerűen kihagyta a PD-seket az új kabinetből. Így a PNL és az RMDSZ kisebbségben kormányzott a 2008-as parlamenti választásokig. 2007 végén azonban a PLD fuzionált a PD-vel, létrehozva a Demokrata-Liberális Pártot (PDL).
A 2008-as év a begyűrűző gazdasági válság jegyében telt, amelynek nyomán a Tăriceanu-kormány elvesztette a választásokat. A voksoláson a PDL és a PSD hasonló eredményt ért el, így végül nagykoalíció jött létre az államfőhöz hű párt és azon utódkommunista erő között, amelynek lejáratását a kommunizmus államfő általi elítélése elsősorban szolgálta.
.jpg)
Băsescu a nagykoalíciós kormány élére Stolojant javasolta kormányfőnek, aki azonban haladó hagyományaihoz hűen egy nap után visszaadta a megbízatást. Ezt követően Emil Boc kolozsvári polgármester kapott miniszterelnöki megbízást, ő pedig meg is alakította az egységkormányt – amelyet már az első percektől kezdve koalíciós ellentétek feszítettek.
Az ügy 2009 októberében robbant, amikor Băsescu menesztette Dan Nica szociáldemokrata belügyminisztert – ekkor az összes PSD-s kormánytag lemondott. Majd a parlamenti többség annak rendje és módja szerint megbuktatta a kisebbségben maradt Boc-kormányt, de Băsescu nem hagyta magát. Magasról letojta, hogy az ellenzék milyen kormányfőjelöltekkel állt elő, csak a saját kiszemeltjeihez ragaszkodott – többek között az akkor először előrángatott nagyszebeni polgármester, Klaus Johannis kinevezését is visszautasította.
2009 végén aztán Băsescu másodszor is megnyerte az államfőválasztást, ekkor az ellenzéknek már nem volt ereje az ellenállásra – Băsescu pedig ismét Bocot bízta meg kormányalakítással, aki a kormányzásra mindig kész RMDSZ-szel, majd a PSD-ből és a PNL-ből kilépő honatyákkal együtt egészen 2012-ig kormányzott.
A kohabitáció kora
2012 elejére a helyzet robbanásig feszült az országban, a két évvel korábbi gazdasági megszorítások miatt utcai tüntetések robbantak ki. Ennek nyomán a Boc-kormány februárban lemondott – az RMDSZ-esek kivételével –, Băsescu pedig Mihai Răzvan Ungureanu korábbi PNL-s politikust, a külügyi hírszerzés elnökét bízta meg kormányalakítással.
Az Ungureanu-kormány azonban kérészéletűnek bizonyult: az RMDSZ nyomására elfogadtak egy olyan kormányrendeletet, amely az oktatási törvényben foglaltakkal összhangban kimondta a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar főtanszékeinek létrehozását. Az addigra már szoros szövetségben – 2011 óta Szociálliberális Unió (USL) néven – működő PSD és PNL, amelyeket elsősorban, sőt kizárólag a Băsescuval szembeni gyűlölet kovácsolt össze, emiatt bizalmatlansági indítványt nyújtott be, a kormány pedig megbukott.
Băsescu ezúttal nem trükközött, hanem az USL által kijelölt szociáldemokrata pártelnököt, Victor Pontát kérte fel kormányalakításra. Ezt követően jött az USL vesszőfutása: kirobbant Ponta plágiumbotránya – sejthető, hogy az ügyet a botrány napvilágra kerülése előtt már egy utalással megszellőztető Băsescu állt a háttérben –, majd több miniszter ellen is eljárás indult. Erre válaszul a kormányoldal ismét felfüggesztette tisztségéből az államfőt – hogy ezt senki se tudja megakadályozni, egész pályás letámadást indítottak az alkotmányos intézmények legyűrése érdekében, leváltották a még PDL-s szenátusi elnököt, saját emberüket ültették az ombudsmani hivatalba, az alkotmánybíróságot pedig megfenyegették.
A népszavazáson azonban hiába tett meg a kormányoldal mindent, hogy meglegyen az érvényességhez szükséges részvétel, az összes választópolgár 50 százaléka plusz 1 fő – ide-oda utaztatták a vidéki szavazókat, sőt előfordult, hogy olyanok nevében is voksoltak, aki nem is szavazott, vagy már rég halott volt –, végül alig több, mint 46 százalékos részvételi arány mellett hiába voksolt a résztvevők többsége Băsescu leváltására, többek között a PDL-szavazók és a magyarok távolmaradása miatt a referendum érvénytelen volt. Băsescu így a helyén maradhatott.
Ráadásul a kormány még egy hatalmas pofonba beleszaladt, az Európai Bizottság ugyanis Băsescu retorikáját átvéve a jogállam elleni támadásnak tekintette az akciót (úgy értékelték ugyanis, hogy a korrupció és a kormány disznóságai útjában Băsasecu az utolsó alkotmányos akadály), ezért aztán José Manuel Barroso, az EB azóta leköszönt elnöke Brüsszeltől Bukarestig az összes fő- és mellékutat felmosta Victor Ponta miniszterelnökkel.
Ettől függetlenül az USL az év végi választásokon kétharmados győzelmet aratott, viszont Ponta – mivel jól emlékezett Barroso dorgálására – együttműködési megállapodást kötött Băsescuval.
Ez jól is jött az államfőnek, mivel 2013 márciusában szétváltak útjaik a demokrata liberálisokkal, miután a párt tisztújító kongresszusán nem az általa támogatott Elena Udreát választották elnökké, hanem Vasile Blagát.
Az ezt követő időszak a politikai túlélés megalapozása jegyében telt az államfő számára, arra az időszakra, amikor már nem lesz elnök. Ezért hozzá közel álló értelmiségiek és politikusok létrehozták a Népi Mozgalom Pártot, amelynek élére a PDL-ből kilépett Elena Udreát választották, és amely Băsescu politikai bázisát képezi majd.
Mindazonáltal az USL-Băsescu párviadalból utóbbi került ki jobban: ha megcsappant népszerűséggel is, de végigvitte mandátumát – míg a balliberális pártszövetség a belső ellentétek miatt idén tavasszal felbomlott, és azóta a liberálisok a PSD engesztelhetetlen ellenfelei. Ráadásul megvalósult Băsescu nagy álma is, hiszen a PNL egyesült a PDL-vel. Igaz, oly módon, hogy utóbbi olvadt bele a liberális pártba. Apró szépséghiba, ugye, hogy mindez már a kapitány nélkül következett be.
Becali és a külpolitika
Mindebből látható, hogy viharos tíz éven van túl Băsescu és az ország is. Olyan államfőről van szó, aki az alkotmányos kereteket feszegetve, sőt néha túl is lépve megpróbálta az intézmények többségét szorosan az irányítása alá vonni. Emellett keresetlen stílusában nem csupán az alkotmány, hanem a törvények határán is lavírozott.
Legendás például az az eset is, amikor egy este az azóta kétes ügyletei miatt börtönben ülő Gigi Becalival, a Steaua labdarúgóklub tulajdonosával poharazgatott az egyik bukaresti szórakozóhelyen, majd ezt követően az újságírók gyűrűjében beült autója kormánya mögé, és elhajtott a fülledt bukaresti éjszakába. Vélhetően fölösleges mondanunk, hogy előtte nem bodzaszörpot ivott – egy matróztól ez amúgy is blaszfémia lenne. Amúgy az alkoholhoz – különösen annak tömény változataihoz – fűződő közeli viszonyáról szintén számos rosszindulatú pletyka látott napvilágot.
Mindemellett igazán autoriter elnök volt: ő akart az ország első számú képviselője lenni, magának vindikálta a külpolitikai irányvonal meghatározását – ennek alapvető eleme a szoros atlantista elkötelezettség, az Amerika-barátság és az oroszellenesség, valamint a Románia és Moldova közötti egyesülés szorgalmazása.
Mit kaptunk mi Băsescutól?
Érdemes ugyanakkor kitérni az államfő és a magyarok viszonyára is. Băsescu volt szinte az egyetlen olyan politikus, aki komolyan foglalkozott a magyarkérdéssel. Ez többek között abban merült ki, hogy kategorikusan kijelentette: az erdélyi magyarok csak ugyanolyan autonómiát kaphatnak, mint a caracaliak. Ugyanakkor rendszeresen ellátogatott a magyarlakta vidékekre, és empatikusan nyilatkozott az olyan igények kapcsán, mint például a román nyelv idegen nyelvként való oktatása a magyar diákok számára. Mi több, éveken keresztül résztvevője volt Orbán Viktor oldalán a Tusványosként ismert Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek.
Célja ezzel nem a magyarok közérzetének javítása, hanem a szavazataik közvetlen – értsd: nem az RMDSZ közvetítésével történő – bebiztosítása volt, amit el is ért, hiszen a magyarok a 2007-es felfüggesztési referendum, majd a 2009-es államfőválasztás idején is mellette voksoltak, a 2012-es felfüggesztés idején pedig távolmaradásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a népszavazás érvénytelen legyen.
Ezt követően azonban már nem volt szüksége a magyar szavazatokra, mivel új pártja számára elsősorban román szavazóbázist kell toboroznia. Ezért aztán újfent bebizonyította, hogy a hála nem politikai kategória: 2013-ban beállt azon politikusok sorába, akik soviniszta szólamokkal próbálják támogatottságukat növelni. Keményen nekiment például annak a Tőkés Lászlónak, akit ő maga tüntetett ki a Románia Csillaga érdemrenddel, aki mellett korábban több ízben is ült a tusványosi színpadon, és aki abban az évben azt kérte Tusványoson Orbán Viktortól, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyiek fölött.
Ezzel kiradírozta magát a magyarok szívéből, de számára ez most valószínűleg sokadrangú probléma.
Most elsősorban arra koncentrál, hogy megnövelje a jobbközép összefogásból az éppen a vele szemben meglevő ellenszenv miatt kimaradt Népi Mozgalom Párt (PMP) támogatását, amely a tavaszi EP-választáson alig több mint 6, az államfőválasztáson pedig picivel több, mint 5 százalékos eredményt ért el.
Tízéves államfői tevékenysége egyik pozitív mérlegeként sokan azt említik meg, hogy többek között az ő jóvoltából gyorsulhatott fel a korrupcióellenes küzdelem, hiszen az ő mandátuma alatt, Monica Macovei akkori igazságügy-miniszter jóvoltából kapcsolt turbó üzemmódba a korábban létrehozott Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), és ugyanebben az időszakban hozta létre Macovei a Feddhetetlenségi Ügynökséget (ANI), amely a választott tisztségviselők és közalkalmazottak vagyonosodását vizsgálja.
A két testületnek azóta számos jelentős skalpot sikerült begyűjtenie – gondoljunk csak Adrian Năstase volt miniszterelnökre, Dan Voiculescu üzletemberre, számos miniszterre és egyéb magas rangú közhivatalnokra –, ugyanakkor politikai ellenfelei, némi joggal, rendre arra hivatkoznak, hogy a DNA az esetek többségében az államfő politikai ellenlábasait lőtte ki.
Az, hogy a korrupcióellenes ügyészség csakis Băsescu parancsainak engedelmeskedik, az államfő mandátumának lezárultával nyerhet végső cáfolatot. Már csak azért is, mert vele szemben is fölmerültek korrupciós vádak abból az időszakból, amikor még a közlekedési minisztérium élén tevékenykedett: ezek közül a legkeményebb a román kereskedelmi flotta elkótyavetyélésében játszott szerepéhez kapcsolódik.
Bármi is lesz tehát Băsescu sorsa államfői mandátuma lejárta után, egy biztos: még nagyon sokat hallunk róla, és nem fogunk unatkozni. Ő ugyanis nem az a típus, aki csak úgy egyszerűen a háttérbe húzódik, hogy csendben pipázgatva a memoárjait írja.