Tóba zuhant egy SMURD-helikopter – négy halott

Gyereket várt a négytagú legénység egyik tagja.
Hirdetés

Egyelőre nem tudni, milyen okból zuhant le hétfő délután a SMURD rohammentő-szolgálat mentőhelikoptere Konstanca megyében. A helikopter a tengerparti Siutghiol-tóba zuhant, miután egy beteget szállított Tulceáról Konstancára.

A fedélzeten a két pilótán kívül egy orvos és egy asszisztens utazott,

mindannyian életüket vesztették.

A hatóságokat szemtanúk riasztották, miután a helikopter néhány száz méterre a tó partjától, kis magasságból a vízbe zuhant. A mentőegységek félóra múlva megtalálták a legénység egyik tagját, a 39 éves orvosnőt, de az újjáélesztési kísérletek kudarcot vallottak.

A második áldozatot több mint három óra múlva találták meg, a 42 éves másodpilóta életét nem sikerült megmenteni. A helikopter 47 éves pilótájának holttestét csak éjfél körül sikerült partra vinni, míg a negyedik áldozat, a 38 éves asszisztensnőt kedd hajnalban találták meg. A nő nem sokkal a végzetes repülés előtt tudta meg, hogy

gyereket vár.

A keresésben több tucatnyian vettek részt, a mentésben a búvárokon, a hadsereg és a tengerészet mentőegységein kívül részt vett a parti őrség, a mentőszolgálat, a rendőrség és a csendőrség is.

A helikopter roncsait a partra vontatták, a katonai ügyészség pedig vizsgálatot indított a baleset okának kiderítésére.

Hirdetés

Raed Arafat, a belügyminisztérium államtitkára, aki a SMURD mentőszolgálat tevékenységét irányítja, elmondta: a SMURD pilótái tapasztalt szakemberek, a lezuhant gép pedig műszakilag kifogástalan állapotban volt.

A helikoptert 2012-ben vásárolta Konstanca Megye Tanácsa, egy hónappal ezelőtt került a SMURD-hoz.

 

Hirdetés