Erről jut eszembe

Egyelőre még mi is reménykedhetünk, hogy Johannis européer államfőként szemléletváltást hoz a politikába, és tamtamok nélkül elősegíti elvárásaink teljesülését.
Hirdetés

„A kocsma, a botrányéhes média most is hangos. De az elnök azzal, hogy jó messzire, Amerikába ment kikapcsolódni, mielőtt elfoglalná helyét az állam élén, azt is elérte, hogy aránylag kevesebbet foglalkoznak vele. Az eszementek üvöltik ugyan a magukét, de azokat már alig néhányan veszik komolyan. A többség megbocsátja Johannisnak a kiruccanást, nemigen firtatja, miből telik neki a floridai flancra. Illetve nem is érkeznek olyan hírek róla, mintha nábob módra költekezne, mint Ponta tette az araboknál.

Különösebben semmitől nem rengett meg még az iránta tanúsított közbizalom. A honi magyarságé se, amelynek döntő hányada az elnökválasztáskor rá szavazott. Jobb híján, hiszen kisebbségi, nemzetiségi ügyekben nem voltak ígéretei. Egyelőre még mi is reménykedhetünk, hogy européer államfőként szemléletváltást hoz a politikába, és tamtamok nélkül elősegíti elvárásaink teljesülését. Hogy vannak-e ilyen szándékai, az menet közben válik nyilvánvalóvá. De már az is hozhat némi üdítő változást, ha masszívabban ide tudja vonzani a gazdagságerősítő nyugati tőkét, a valóban komoly német üzletembereket, cégeket. Mert eddig jövögettek ugyan, de többen csak azért, mert szeretnek a zavarosban halászni. Vagy vadászni.

Egyesek közben a korrupciós fogásokat, kenőpénzes csalafintaságokat is elsajátították. A németországi média ilyesmiket is pedzett a napokban. Kíváncsi vagyok, mikor kezdi majd úgy valamelyik német kolléga egy igazán meghatározó, véleményformáló lapban az írását: A románok már a spájzban vannak!”

Hirdetés