A többismeretlenes egyenlet

Marad a nemzetközi pénzügyi felügyelet, s bár ez alaposan megkérdőjelezi Románia szuverenitását, a bukaresti politikusok felelőtlenségét ismerve talán nem is olyan nagy baj, ha rajta tartják a szemüket a költségvetés előkészítésén, végrehajtásán.
Hirdetés

„Pontáék ráadásul kisebb győzelemmel is büszkélkedhetnek: sajtóbeszámolók szerint ugyanis a valutaalap a tárgyalások kezdetén az államháztartási hiány drasztikus, a nemzeti össztermék 0,9 százalékára való csökkentését tűzte ki feladatul – ami európai uniós viszonylatban is szinte példa nélküli költségvetési-pénzügyi fegyelmet követelt volna, s alighanem leállította volna az amúgy is éppen csak mocorgó gazdaságot –, a román kormánynak azonban sikerült elérnie, hogy belemenjenek az ennél jóval nagyobb, 1,83 százalékos deficitbe.

Mindezek ellenére korai lenne még az öröm: a büdzséből egyelőre csak a sarokszámokat ismerjük, márpedig ez esetben hatványozottan érvényes az igazság, mely szerint az ördög a részletekben rejlik. Arról például vajmi keveset tudunk, milyen beruházásokat tervez a kormány – ha ugyanis az infrastruktúra-fejlesztés leállításával, az oktatás és az egészségügy további lezüllesztésével érik el a pénzügyi-költségvetési egyensúlyt és a jövedelmek viszonylagos növelését, akkor bizony hosszú évekre, évtizedekre megpecsételhetik az ország sorsát.”

Hirdetés