„Nagyapáink korában is bőven akadtak káromkodásgép alakok, illetve annak beismerő tudatában, hogy néha egy-egy vaskosabb mondat akár megfelelő feszültségoldó szerepet is betölthet. Ilyenkor nyilall belénk a felismerés, mennyire messzire rezonál a nemrég magunk mögött hagyott század impériumkorszakainak értékromboló hatása. És a nyomában préselődő emberi bűntudat, szabadulni képtelenül mindazoktól az emlékektől, amelyeket valamiféle gonoszságspirál csap ki a látható szélekre, akár egy szupererős centrifuga.

A jelenség dekódolásához szükséges egyik magyarázat az említett felmérésben is fellelhető: a szülői minta, illetve annak hiánya. Nyomában pedig mindjárt a felelősség dobálása, miszerint azért van az iskola. Ahol viszont ugyanarról a tőről fakadó pedagógusok kezelik türelmetlenséggel, empátia- és időhiánnyal a trágár kifejezéseket kötőszóként használó fiatalokat. Akárcsak otthon a szülők.

Egyre sűrűbben emlegetik a világra leselkedő legnagyobb veszélyek között az emberiség elöregedését, az aktív és nyugdíjas világ közötti arány vészes elbillenését. Tegyünk rá még egy lapáttal: ha nem vigyázunk, az egyre növekvő terheket cipelő fiataljaink lassan észre sem veszik, mennyire keskeny a palló a verbális és a fizikai agresszió között. Amikor már egyetlen szikra is bőven sok lehet ahhoz, hogy a legkisebb dologért is visszanézzenek rád: mit akarsz, öreg, b… meg?”