Szerző: Bogdán László
2014. december 9. kedd, 08:19
A költségvetés késik, a káosz uralg a román belpolitikában, hiszen a kormányfő minden energiájával ellenfelei lejáratásán és a hatalom megtartásán munkálkodik, nem érdekli a kormányzás.

„Közben Ponta is hazatért téli vakációjáról, s megpróbált vaskézzel rendet teremte­ni megbolyduló pártjában, bírálóit – akik követelték a választási kudarcért felelősnek tartott Liviu Dragnea és az ő lemondását – egyszerűen eltávolította a pártból. Így rakták ki a volt kül­ügy­ér, pártelnök és elnökjelölt Mircea Geoanát, a sokat nyilatkozó Dan Şovát és a sokat locsogó Marian Vanghelie polgármestert. Közben kilépett a pártból a sokak által bírált Sebastian Ghiţă, Ponta barátja is, aki azzal vádolta Ion Iliescut, hogy miatta bélyegzik kommunistának a Szociáldemok­rata Pártot. Iliescu élesen vágott vissza, azzal vádolva a pártvezetőséget és a mögéjük falanxként sorakozó vörös bárókat, hogy anyagi érdeküket tartva szem előtt korporációvá alakították a pártot, pimaszul gazdagodtak meg egy olyan országban, amely lakosságának több mint fele nyomorog.

Közben Ponta – folytatva az örök halasztások levantei boleróját – ide-oda sasszézott, hol felajánlotta, hogy lemond, hol azt hangoztatta, kormányon marad. Jött a Valutaalap, a tárgyalásokról alig szivárgott ki valami, a költségvetés késik, a káosz uralg a román belpolitikában, hiszen a kormányfő minden energiájával ellenfelei lejáratásán és a hatalom megtartásán munkálkodik, nem érdekli a kormányzás. Ha a két-három évvel korábbi Boc-kabinetet a határozatlanság, a kapkodás jellemezte, Ponta váltakozó összetételű kormányait a döntésképtelenség, az államtitkárok és miniszterek rohanva követik egymást a posztokon, állandósítva a káoszt."

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/6635
Mégsem rendeznek olimpiát a szomszédban. Mert a pályázat fenntartása súlyos presztízsveszteség lenne.
Eljött a pillanat, hogy a román nép – A Szociáldemokrata Párt vezetésével – megoldja az idegenek kérdését is.
A második bécsi döntés után levezényelt visszacsatolásról jelent meg hiánypótló kötet.
Ez a kabinet a jelek szerint csak rendeleti úton képes kormányozni.
A Román Akadémia (az a hazafias, igen) kidolgozta az ország fejlesztési stratégiáját. És megállapította, hol fáj a hazának. És mennyire.
Az ítélet még nem jogerős, de alapfokon megnyerték a pert.
Teleorman rendesen megszívatja Kolozsvárt. Nesze neked, Erdély, nesze neked, gazdasági autonómia!
Úgy szervezte a munkát, ahogy a mostani kreatív igazgatók, és ugyanúgy utált kiöltözni, mint Steve Jobs vagy Mark Zuckerberg.
Klaus Iohannis keményen játszik. Kérdés, felteszi-e majd a megfelelő kérdést.
Így most már elvileg biztosan sikerült kinyírni a sokak által a korrupt politikusoknak dobott mentőövként értelmezett jogszabályt.
Az ítéletek alapfokon születtek, a csendőrség minden esetben fellebbezett.
Disznósággal telt meg a hétvégén az egyébként autóknak és mezőgazdasági gépeknek, takarmánykiállításoknak helyt adó kolozsvári Expo Transilvania. Mindenki jóllakhatott az idei Szalonnafeszten.
A december 22–30. közötti időszakról kérdezte a katonai ügyész.
A PSD elnöke azt gyanítja, hogy a kormányellenes tüntetéseket külföldi multik finanszírozzák.